Így veri át a választókat Gyurcsányné és Cseh Katka, az ellenzék nagy áttörői

Vágólapra másolva!
Nem kis meglepetést jelentettek a DK és a Momentum Mozgalom EP-választásokon kapott mandátumszámai. Aki azt gondolta, hogy a nemzetellenes uszítás és az üres ígérgetések nem érnek célt, nem volt egyedül, de tévedett. A meglepetésfaktoron túl sok más közös vonása is van viszont a DK-nak és a Momentumnak.
Vágólapra másolva!

Ahogy a 888.hu oldalán korábban írtam, a DK és a Momentum között több szempont mentén is lehet párhuzatom vonni. Az egyik ilyen a gátlástalanság, ugyanis nem csinálnak mást, mint megtévesztik a választóikat.

A Momentum, ahogy tavaly tavasszal, most is szemrebbenés nélkül volt képes olyan iskolás szintű utópisztikus ígérgetésekre, mint például a „Véget vetünk a szegénységnek" szlogenek. Talán ennél is aljasabb a DK időseket megtévesztő „egységes európai nyugdíj" hazudozása. Sem a Momentum ígérgetései, sem a DK hazugságai nem válhatnak valóra, de a módszerük arra jó volt, hogy bizonyos választók esetleges naivitását, kétségbeesését vagy Orbán Viktor iránti gyűlöletét ideiglenesen becsatornázzák.

Az Európai Egyesült Államok narratíva ugyanezen a megtévesztésen alapszik.

Gyurcsányné Dobrev Klára azzal kampányolt, hogy több Brüsszelt és kevesebb Magyarországot akar, Cseh Katalin szerint pedig „Orbán Viktor kis darabokra akarja szakítani Európát". Érdemes lenne tisztázni Katkával, hogy ezek a bizonyos „kis darabok" egyébként nemzetállamok, és ezek adják Európa erejét. Ha pedig lebontanánk a határokat, hogy homogén massza jöjjön létre, az nem eredményezne mást, csak káoszt. Európai démosz ugyanis nem létezik.

A másik nagy hasonlóság a két párt között, az a kudarcokkal szemben alkalmazott, végtelenül éretlen megküzdési stratégiák. Tüntetéshullámba kezdenek, ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretnék: ezt láttuk a tavaly áprilisi országgyűlési választásokkor, az őszi tüntetéssorozatokkor, de a DK jobbikos érvelése, mely szerint most vasárnap a Fidesz igazából „vesztett", az igazi nyertesek pedig ők, ugyanebbe a halmazba tartozik.

Az ilyen mértékű valóságtagadás elvezet a bizalom kérdéséhez. Mégis hogyan lehetne egy nemzetellenes vezetőben megbízni? A Gyurcsányokból már épp eleget láttunk, volt bizonyítani, a bizalom próbáját pedig nem is egyszer bukták el. Miért gondolnánk, hogy most minden másképp lenne? Cseh Katalin pedig hülyének nézi a választóit: kizárólag kampányelemnek használta orvosi diplomáját úgy, hogy alig töltött el időt az egészségügyben. Épp annyit csak, ami elég volt neki ahhoz, hogy elhatározza: neki ez az életszínvonal nem elég, a Brüsszeli fizetés és az egyéni karrierútjának építése a fontosabb.

Elérkezett a bizonyítás ideje. De azért ne legyenek illúzióink: a Momentum nagyjából annyiban különbözik a DK-tól, hogy fiatalabbak és ügyesebben bánnak a zöld propagandával. A kor és a tapasztalat viszont a feketeöves szocik malmára hajtja a vizet, nekik ugyanis volt idejük beleszokni a gátlástalanságba. Gyurcsányékat pedig nem hatják meg a lelkes fiatalok, az ő csillogó szemüket pont ugyanúgy lövetnék ki, ahogy tették azt az ellenük tüntetőkkel pár éve.

Fodor-Horváth Zsófia viselkedéselemző írása az Origónak.