Elhajózott Magyarországról a dunai balesetben érintett nagy hajó

Rendőrök helyszínelnek a Viking Sigyn szállodahajón a Duna Margit híd és Árpád híd közti szakaszán. Ez a hajó volt a szerda esti baleset másik résztvevője
Vágólapra másolva!
Lezajlott az átvizsgálása a Viking nevű hajónak, amely szerda este egy másik, jóval kisebb hajóval, a Hableánnyal ütközött össze. Utóbbin 35 ember volt, de mindössze heten élték túl biztosan a tragédiát, 21 embert még keresnek. A Viking már úton is van eredeti célja, Passau felé. De új kapitánnyal, a baleset idején a hajót irányító ukrán férfit ugyanis őrizetbe vették.
Vágólapra másolva!

A Blikk írta meg, hogy a Viking nevű hajó már nincs Budapesten. Információikat az Origo megkeresésére a rendőrség hivatalosan is megerősítette.

A hajót azonban már nem a korábbi ukrán kapitány irányítja, őt ugyanis tegnap a rendőrök nem engedték szabadon a kihallgatása után. Előzetes letartóztatásáról később döntenek.

A szállodahajón 166 ember utazott a baleset idején, közülük senki sem sérült meg, a legtöbben észre sem vették, hogy ütköztek. Ők mindannyian ott vannak most is a hajón, amely Passau, vagyis az eredeti úti célja felé tart.

Forrás: AFP/Gergely Besenyei

Mindez azt jelenti, hogy a szakembereknek egy nap elég volt ahhoz, hogy a megfelelő vizsgálatokat elvégezzék, vagyis a teljes szemlét megcsinálják. És azt is, hogy a Viking hajózásra alkalmas, vagyis a balesetben semmilyen komolyabb sérülése nem keletkezett, miközben a jóval kisebb Hableány, amelynek nekiütközött, hét másodperc alatt elsüllyedt.