A magyar hatóságok mindent megtesznek a sikeres mentés érdekében

Úszódaru a hajóbalesetben elsüllyedt Hableány turistahajó közelében
Vágólapra másolva!
A magyar hatóságok minden tőlük telhetőt megtesznek a mentési munkálatok sikere és a baleset tisztázásának az érdekében – mondta Szijjártó Péter, miután találkozott a dél-koreai külügyminiszterrel. Kang Kjung Vha köszönetet mondott a magyar hatóságoknak az eddigi tevékenységükért. 
Vágólapra másolva!

Sajnos a mai látogatás apropóját nem a diplomáciai kapcsolatok 30. évfordulója adja, hanem az a szomorú esemény, ami a közelmúltban történt – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután megbeszélést folytatott Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszterrel. A külgazdasági és külügyminiszter kifejezte az együttérzését az áldozatok családjainak, valamint az eltűntek felé. A magyar hatóságok minden tőlük telhetőt megtesznek a mentési munkálatok sikere és a baleset tisztázásának az érdekében – mondta Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter és Kang Kjung Vha Forrás: Ministry of Foreign Affairs and Trade/Zsolt Burger/Mfa

Hat méter mélyen van a roncs

A magyar külügyminiszter közölte, hogy elhúzódó személyi kutatásra kell készülni a Duna áradása miatt is. Együttműködünk a szerb hatóságokkal is – tette hozzá.

A cél az, hogy a roncsot minél előbb kiemeljük. A körülmények ezen célkitűzések ellen dolgoznak, mivel nagyon nehéz körülmények vannak a Duna áradása miatt – mondta a miniszter. A roncs mintegy 6 méter mélyen van, és a vízszint folyamatosan emelkedik – tette hozzá. Szijjártó Péter szólt arról is, hogy a baleset tisztázása érdekében igazságügyi hajózási szakértőt vesznek igénybe a rendőrök. A balesetben részes szállodahajó ukrán kapitányát őrizetbe vették, és kezdeményezték az előzetes letartóztatását.

Szijjártó Péter: Hajdu János, a TEK vezetője irányítja a roncs kiemelését Fotó: Mudra László - Origo

Csupán hét másodpercük lett volna felvenni a mellényeket

Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszter a tájékoztatón kifejezte az együttérzését a magyar áldozatokkal kapcsolatban is.

Bízik benne, hogy a keresés révén még sikerül túlélőt találni – tette hozzá.

A politikus szólt arról is, hogy a két ország 30 évvel ezelőtt vette fel a hivatalos diplomáciai kapcsolatot, és az eddigi együttműködés is kiváló volt a felek között, és a mostani tragédia is megmutatta a két nemzet közötti kiváló együttműködést. Kérdésre elmondta, hogy a magyar rendőrök, amint lehetett, megkezdték a mentést. Szólt arról is, hogy csupán hét másodperce lett volna a Hableányon tartózkodóknak, hogy felvegyék a mentőmellényeket, így az idő rövidsége miatt erre nem volt lehetőségük.

Nagy erőkkel keresnek

Továbbra is nagy erőkkel keresik a szerdai dunai hajóbalesetben eltűnt 21 embert, a hét túlélő közül már csak egy van kórházban. A balesetnek eddig hét halálos áldozata van. Halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés veszélyeztetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették a Hableánnyal ütköző szállodahajó 64 éves ukrán kapitányát.

Magyar-dél-koreai közös külügyminiszteri találkozó Fotó: Mudra László - Origo

A rendőrség azt közölte, hogy elhúzódó kutatásra készülnek a Duna Lánchíd alatti teljes magyar szakaszán.

Rendkívüli tanácskozás is volt

Mun Dzse In elnök még korábban utasította kormányát, hogy a magyar hatóságokkal együttműködve tegyen meg minden tőle telhetőt azoknak a dél-koreai turistáknak a megsegítésére, akik hajóbalesetet szenvedtek Budapesten. A Yonhap hírügynökség jelentése szerint Mun tájékoztatást kapott a történtekről Csung Jui Jongtól, a nemzetbiztonsági hivatal vezetőjétől.

Fotó: Mudra László - Origo

Kim In Csol minisztériumi szóvivő később közölte: Kang Kjung Vha külügyminiszter vezetésével még csütörtökön 18 tisztviselőből álló csoportot küldenek Magyarországra. „Kang miniszter a baleset helyszínére utazik, hogy személyesen irányítsa kollégáink munkáját” – mondta.

Az államfő ezután rendkívüli tanácskozást tartott biztonsági kabinetjével.

Az elnöki szóvivő ennek végeztével közölte: az operatív csoporton kívül egy 13 fős mentőcsoport is Magyarországra utazik.

Ennek hét tagja katasztrófamentő lesz – közülük ketten részt vettek a Szevol dél-koreai komphajó 2014-es katasztrófája utáni mentésben –, hatan pedig a parti őrség tagjai.

A szóvivő idézett az elnöktől: „Szeretném, ha minden lehetséges diplomáciai csatorna igénybevételével, a magyar hatóságokkal együttműködve a lehető leggyorsabban elvégeznék a kutató-mentő műveleteket. A legfontosabb a gyorsaság. A lehető leggyorsabban mozgósítsák a katasztrófamentőket a szükséges felszerelésekkel együtt!” – jelentette ki.