Szinte biztosan vannak holttestek a Dunán elsüllyedt hajóban

Budapest, 2019. május 31. Búvár merül a Dunába a hajóbalesetben elsüllyedt Hableány turistahajó közelében, a Margit hídnál 2019. május 31-én. A Hableány turistahajó és a Viking Sigyn szállodahajó május 29-én éjszaka ütközött össze a Margit híd közelében, majd a turistahajó felborult és elsüllyedt fedélzetén 33 dél-koreai turistával és a kéttagú magyar személyzettel. A balesetben heten meghaltak, hét embert kimentettek, 21-en eltűntek. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Szerda este a Margit hídnál ütközött össze a Hableány és a jóval nagyobb Viking sétahajó. Előbbi mindössze hét másodperc alatt süllyedt el. A hajón 33 dél-koreai turista mellett a kétfős magyar személyzet volt. Mindössze 7 ember élte túl biztosan a balesetet, őket sikerült szinte azonnal kimenteni. 7 ember holttestét nem sokkal a szerencsétlenség után megtalálták, 21 embert azonban továbbra is keresnek. Közülük többen nagy valószínűséggel a hajó belsejében lehetnek, pont amiatt, mert az pillanatok alatt merült el, és sok embernek arra sem volt ideje, hogy leugorjon róla.
Vágólapra másolva!

– mondta az Origónak Szűcs Gábor, a Barracuda Katasztrófaelhárító és Speciális Mentő Országos Egyesület elnöke. Ő maga most kint van a mentésnél, részt is vesz benne.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Szűcs Gábor azt is hozzátette, hogy a magas vízállás – a Duna vízszintje a szakemberek szerint holnap fog tetőzni – mellett ma a legerősebb a sodrás. A következő napokban mindkettő csökkenni fog.

– mondja Szűcs.

A szonár korábban megmutatta, hogy hol süllyedt el a hajó – ezt a részt bójákkal meg is jelölték –, és azt is mutatta, hogy nem tört ketté, de ennél a kiemeléshez sokkal több információra van szükség.

Egy búvárt húznak ki társai a Dunából a motorcsónakba a hajóbalesetben elsüllyedt Hableány turistahajó közelében, a Margit hídnál 2019. május 31-én Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Tudni kéne például azt, hogy van-e rajta repedés vagy nagyobb lyuk. Ha ugyanis igen, akár emelés közben is kettétörhet – mondja a szakember, aki azt is hozzáteszi, hogy a 70 éves szovjet gyártmányú hajó tervrajzát már korábban tanulmányozták. Ez is sokat segít.

De persze a búvároknak nemcsak ezt, hanem azt is meg kell állapítaniuk, hogy a hajó belsejében van-e holttest.

21 embert ugyanis továbbra is keresnek, nagy a valószínűsége annak, hogy többen közülük a hajó belsejében rekedtek.

Magába a hajó belsejébe azonban még veszélyesebb beúszni. Ott ugyanis az erős hullámok nemcsak elsodorhatják, hanem a hajó falának is nekilökhetik a búvárokat, ami komoly sérülést okozhat, ráadásul onnan a mentőkötéllel sem egyszerű kihúzni őket, mert az beakadhat.

Búvár merül a Dunába a hajóbalesetben elsüllyedt Hableány turistahajó közelében, a Margit hídnál 2019. május 31-én Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Úgy tudjuk, a magyar mentőcsapat mellett külföldiek, koreaiak, osztrákok is segítik a mentést. Most a dél-koreai mentőcsoport eligazítása tart, ők ezután fognak lemerülni, egy magyar búvárcsapat azonban már dolgozik a vízben. Ők a Terrorelhárítás speciális mentőegységéhez tartoznak információink szerint. Egy segítőn TEK-es felső is van, nyilván a búvárokon ilyen megkülönböztetés nincs.

Ami viszont biztos, hogy Pintér Sándor belügyminiszter a TEK főigazgatóját, Hajdu János vezérőrnagyot bízta meg.

A TEK a hajó kiemelésének koordinálására a Margitszigeten állított fel bázist. Hatvan mérnök, hídépítő és vízügyi szakértő, magyarországi és külföldi búvárok dolgoznak a kiemelésen.

Azt a biztonságos megoldást keresik, amellyel első ütemben vagy a hajótestet, vagy a nagy valószínűséggel a hajótestbe szorult embereket fel lehet hozni.

A szakemberek szerint egyedi megoldást kell találni, pont az előbb említett okok miatt, vagyis a magas, továbbra is emelkedő vízállás, a folyó nagyon erős sodrása és a víz alatti nulla látástávolság miatt ugyanis nem lehet hagyományos eljárás alkalmazni. A lehetőségeket elvi modellkísérletekkel és gyakorlati tesztmerülésekkel is vizsgálják. A hajót egyelőre nem lehet megközelíteni.

A Hableány hajó szerdán kilenc órakor süllyedt el, miután összeütközött egy másik hajóval. 35-en voltak rajta, heten élték túl biztosan a balesetet, heten pedig biztosan meghaltak, 21 embert azonban továbbra is keresnek.