Hétvégén elindult a Mobil Szülők Háza

Budapest, 2019. június 1. Az "Országjárásra indul a Mobil Szülők Háza a Szülők Háza mozgalom terjesztésére" című, a IV. Szülők Ünnepén tartott sajtótájékoztató a budapesti Bikás parkban 2019. június 1-jén. MTI/Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Dr. Kemény Dénes a Szülők Háza Alapítvány alapítója június 1-én a Szülők Ünnepén Újbudáról elindította or-szágjáró útjára a Mobil Szülők Házát. Első állomás a Tatai Patara fesztivál volt, a következő megálló június 8-án lesz Győrszemerén, a Kamionos Fesztiválon. A programmal az év során több vidéki településre látogatnak majd el, országos és helyi családokat segítő szervezetekkel együttműködve. A gyerekek számára interaktív foglalkozásokat tartanak, a szülőket pedig életvezetési, családtervezési tanácsokkal látják el, tájékoztatják őket az igénybe vehető támogatásokról, mindezt térítésmentesen. A programsorozat fővédnöke: Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Kiemelt partner a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS).
Vágólapra másolva!

Nagyon örülök, hogy létrejöhetett ez a széleskörű összefogás a szülők és gyerekek érdekében, hiszen talán a legnagyobb egyetértés az egész világon abban van,

Ehhez kívánunk a programban segítséget nyújtani a szülőknek - mondta Regős Judit, a Szülők Háza Alapítvány elnöke a Szülők Ünnepén, a Mobil Szülők Háza első állomásán.

– jelentette ki Dr. Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár szombaton Budapesten, amikor a Szülők Ünnepe alkalmából országjáró körútra indult a Mobil Szülők Háza.

Ezt jól mutatja a július 1-től induló családvédelmi akcióterv, ami életkezdési, autóvásárlási és otthonteremtési támogatást egyaránt nyújt a fiatal családoknak

– közölte Dr. Beneda Attila.

A Mobil Szülők Házát működtető Szülők Háza Alapítvány óriási segítséget nyújt azzal, hogy az ország számos pontjára eljuttatja a családtervezést segítő információkat – tette hozzá a politikus.

Hangsúlyozta, az alapítvány missziója annál is inkább fontos, mert a társadalom számára minden gyermek egyenlő, függetlenül attól, hogy hol születik. A

z egész nemzet gyarapodik azzal, ha minden gyermek épségben és boldogságban nő fel

– mondta a helyettes államtitkár.

Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy gyermeket nevelni életre szóló kaland és a magyar kormány családpolitikája sok segítséget nyújt ahhoz, hogy ezen a „kalandpályán" sikeresen végigmenjenek a családok.

Az Országjárásra indul a Mobil Szülők Háza a Szülők Háza mozgalom terjesztésére című, a IV. Szülők Ünnepén tartott sajtótájékoztató a budapesti Bikás parkban 2019. június 1-jén Forrás: MTI/Soós Lajos

Dr. Molnár László, Újbuda alpolgármestere elmondta, hogy már tíz éve követi figyelemmel a Szülők Háza tevékenységét, a családok támogatása kapcsán Újbudával folyamatos és kiváló az együttműködésük. Örömét fejezte ki, hogy a Mobil Szülők Háza országos programja során több vá-rosban is megjelenik és bízik benne, hogy továbbra is a XI. kerület marad a Szülők Háza bázisa.

A résztvevőket köszöntötte Dr. Kemény Dénes, a Szülők Háza Alapítvány alapítója is, aki az apák családokban betöltött fontos szerepére hívta fel a figyelmet.

Molnár László Újbuda alpolgármestere, Kemény Dénes, a Szülők Háza Alapítvány alapítója, Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és Családokért elnöke és Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár az "Országjárásra indul a Mobil Szülők Háza a Szülők Háza mozgalom terjesztésére" című, a IV. Szülők Ünnepén tartott sajtótájékoztatón, a budapesti Bikás parkban 2019. június 1-jén Forrás: MTI/Soós Lajos

A Mobil Szülők Háza még aznap továbbgurult első vidéki állomására Tatára. Michl József, Tata polgármestere örömmel köszöntötte a kezdeményezést és kifejezte reményét, hogy a jövőben a Mobil Szülők Házán túl egy állandó Szülők Háza közösség is működhet a városban.

A Mobil Szülők Háza következő állomása június 8-án lesz Győrszemerén, a Kamionos Fesztiválon, majd ősszel Balatonszárszóra és több további városba látogatnak el.