Mindent bevallott a polgárdi anyósgyilkos - videó

2019.06.03. 15:57

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság gyilkosság megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást május 31-én az ellen a nő ellen, aki aznap délután Polgárdiban megölt egy idős asszonyt. Elrendelték a letartóztatását.

Pénteken a helyszínen fogták el azt a 32 éves nőt, akit hétfőn őrizetbe vettek, és gyanúsítottként hallgattak ki. A gyilkosságot maga a gyilkos jelentette be, az után, hogy végzett élettársa anyjával.

Egész egyszerűen felhívta a rendőröket.

A fiatal nő ma beismerte, hogy ő gyilkolt a múlt héten.

A gyanúsított, az élettársa és a férfi édesanyja együtt lakott. Gyakoriak voltak közöttük a veszekedések. A gyilkosság délutánján is összevesztek valamin, ezután gyilkolt az asszony.

Egy konyhakéssel hátba szúrta az áldozatot, aki nem hagyta magát, összeverekedtek. Aztán még kétszer nyakon szúrta a nőt a gyilkost.

Az egyik ilyen szúrás olyan erejű volt, hogy átvágta az asszony nyaki verőerét, az idegeket és a garatja egyik falát is. 

Ezután az áldozat gyakorlatilag elvérzett. 

A nyomozók azt kérték az ügyészektől, kezdeményezzék a bírónál a nő letartóztatását.

A cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és törvényi fenyegetettségérefigyelemmel a szökés, illetve elrejtőzés veszélye fennáll, valamint alaposan lehettartani attól, hogy a gyanúsított a tanúk befolyásolásával a bizonyítási eljárástmegnehezítené, illetve veszélyeztetné"

- írták a Fejér Megyei Főügyészség Origónak küldött közleményében. 

A Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte a nőt letartóztatását.