Korrupt banda, belső mutyik: páratlanul kemény levélben bírálja saját pártját Szanyi Tibor

SZANYI Tibor
Budapest, 2019. május 26. Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő az MSZP és a Párbeszéd EP-választási eredményváróján Budapesten a Villányi úti konferenciaközpontban 2019. május 26-án. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
„Ez így nem párt! Ez így csak egy degenerálódó belterjes klub, ahol a politikai témakészlet elapadt, s jobbára az itt-ott fellelhető apróbb krajcárok után kapirgálunk” – ezzel a szokatlanul erős kritikával illette az MSZP-t az Európai Parlamentből kibukó Szanyi Tibor hétfői nyílt levelében, miután pártja alig több mint hat százalékot kapott az EP-választáson. A politikus erősebbnél erősebb kifejezéseket használva osztotta ki Tóth Bertalan pártelnököt, a Párbeszéddel való szövetséget, valamint a szocialista párt elmúlt időszakát. A csalódott Szanyi egyúttal egy mozgalom létrehozását is felvetette, és azt is, hogy elindul az MSZP elnöki tisztségéért. 
Vágólapra másolva!

Az MSZP-Párbeszéd szövetség alaposan leszerepelt az európai parlamenti választáson, még aznap megindult a párton belüli pozícióharc, ugyanis Szanyi Tibor korábbi EP-képviselő jelezte, közel sem biztos, hogy a listán jobb helyen szereplő Ujhelyi István EP-képviselőé lesz a párt által megszerzett egyetlen mandátum. Sejthető volt, hogy a történet nem áll meg itt. Nem is állt meg.

Szanyi kiborult, és kiteregetett

Szombaton derült ki, hogy a párt választmányi döntésének értelmében Ujhelyi utazhat Brüsszelbe, amit a listán közvetlenül mögötte szereplő Szanyi nem hagyott szó nélkül, és sosem látott keménységgel ment neki saját pártjának. A bukott európai politikus hétfői nyílt levelében arról írt, ha

mozgalmat indít, ha a pártnak szüksége van rá, elnökévé választja.

„Kedves Elvtársam!” – ezzel a felszólítással üzent hadat a jelenlegi pártvezetésnek a politikus. Meglátása szerint pártja kómába esett. Szanyi azon húzta fel magát, hogy a mandátum sorsáról döntő választmányi ülésen titkos szavazás volt, amelyet gyávaságnak titulált. Hosszasan vette végig, hogyan döntött a párt testülete a brüsszeli repülőjegyről, a vezetők hogyan „mismásoltak” a döntés meghozatala során. „Szóval képzeld el, egy hat nappal korábban péppé vert párt elnökségi ülését, ahol a vezetők a napirend fő kérdésében egy kukkot sem szólnak, hiszen annyira jó javaslatot tett az elnök a semmittevésre. Jobb híján hát szavazott az elnökség. Egyedül szavaztam nemmel” példázta Szanyi, aki ezután nagyon komoly kritikákat fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban:

  • egyre kevesebb kérdést döntenek el: „Az MSZP évek, évtizedek óta egyre kevesebb politikai kérdést dönt el, következésképpen egyre több dolgunk dől el az idő sodrásában, köztük a sorsunk, szinte tőlünk függetlenül.”
  • ideológiailag élőhalottá váltak: „a Bokros-csomag óta szép ütemesen adtuk fel baloldaliságunk több és több tételét, majd váltunk kormányon egy neoliberális konglomerátummá, aztán tartós ellenzékben mára ideológiailag is élőhalottá.”
  • kevesen tartják szükségesnek a jelenlétüket: ma 20-30 emberből jó, ha 1 (!) gondolja, hogy szükség lenne az MSZP-re.
  • „korrupt banda, belső mutyik”: „A nyilvánosság platformjain döntően a belső mutyijainkkal, külső alkudozásainkkal jelenünk meg, mások pedig leginkább korrupt bandának emlegetnek minket, ahol a vezetők a tagság vállát taposva huzakodnak az egyre kevesebb koncon.”
  • kevés belépő, sok kilépő: „Hozzánk belépőkről alig hallunk, kilépőkről, elsétálókról, és sajnos elmentekről annál többet.”
  • nem tudnak pozitív szereplőként megjelenni: „Évek óta alig láttam olyan »független« híradást, írást, amelyben jó arcunkkal tűntünk volna fel, mondjuk talán a XIII. kerület, esetleg Szeged kivételével.”
  • az értelmiség elpártolt tőlük: „Értelmiségi szimpátia sem övez minket. A baloldalinak ismert tudósaink, művészeink mára majdnem teljesen elhalkultak, rosszat pedig – udvariasan – inkább nem mondanak. Hovatovább akkor törünk ki külső-belső üdvrivalgásban, ha valaki számottevőbb ember, valami testület szóba áll velünk.”
  • leszoktatták szavazóikat az irántuk való kötődésről: „A hősidőkben ez úgy hangzott, hogy egyéniben ide, listán oda kell szavazni. Pártként megteremtettük az »elszavazás« gyakorlatát, ami 2018-ban oda fajult, hogy »szavazz a legesélyesebb ellenzéki pártra«! Mintha ez valami evidencia lenne a »mezei« választópolgárnak.”
Budapest, 2019. május 26. Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő az MSZP és a Párbeszéd EP-választási eredményváróján Budapesten a Villányi úti konferenciaközpontban 2019. május 26-án Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Nemcsak az MSZP-t támadta szokatlanul erős stílusban, hanem a Párbeszéddel kötött szövetséget, és Tóth Bertalan pártelnököt is. „Jellemző, hogy európai listánk élbolyába lehetett kerülni azzal a hozománnyal, hogy ezáltal néhány ismertebb szakember csendes szimpátiáját esetleg kiválthatjuk” utalt az EP-ből szintén kieső Jávor Benedekre, akiről még azt is írta, hogy hatalmas hiba volt pártja részéről, hogy legfőbb üzenete az volt a kampányban, „most nem a választópolgárért, még csak nem is önmagunkért, hanem egy másik párt emberének a mandátumáért küzdünk”. Tóth Bertalan is kapott hideget-meleget Szanyitól, aki szerinte téved, amikor vereségük egyik okaként párton belüli rivalizálásokat emleget.

– kiáltott fel a politikus, aki elárulta legújabb célját is: politikai otthont kell teremteni a társadalmi szolidaritás híveinek. „»Holnapelőtt« jeligére mozgalmat indítok, amihez csatlakozhat bárki, aki azt vallja, hogy a Föld-i élet még menthető, ha újra a legszélesebb értelemben vett szolidaritás lesz úrrá a gondolkodásunkban. Ez egy zöldmezős beruházás, amely vörös vonalakat húz jó és rossz között, s akár pártok befogadására is alkalmas. Ha az MSZP-nek szüksége van rám, akkor elnökévé választ, azzal hogy a pártot az említett mozgalomhoz kötöm” – fogalmazott a szocialista politikus, aki mozgalmat indított az európai parlamenti választást követően.

Mint emlékezetes, a Jobbikban is hasonló folyamatok zajlottak le a vesztes országgyűlési választás után, akkor Toroczkai Lászlóék alapítottak párton belüli mozgalmat, platformot, ami végül pártszakadáshoz vezetett.

Azért is furcsa Szanyi kifakadása, mert politikai pályafutása közel sem ért véget, hiszen továbbra is a párt alelnöke, ráadásul azt is mondják vele kapcsoaltban, hogy XIII. kerületi, kiváló beágyazottságánál fogva komoly munka vár rá az önkormányzati választáson. Az mindenesetre biztos, a bukott politikus a párt belső ellenzékéhez. Mesterházy Attila köréhez tartozik, úgyhogy könnyen lehet, hogy innen folyt a szél.