Gázszerelő ruhában, arcképes igazolvánnyal csaptak be 151 nyugdíjast

2019.06.03. 13:17

Vádat emelt a Dunakeszi Járási Ügyészség két férfival szemben, aki magát gázszerelőnek kiadva 151 idős embertől csalt ki pénzt.

A bűnügy vádlottja két miskolci férfi. Apa és fia 2017 januárja és 2018 áprilisa között tévesztett meg embereket.

Jellegzetes formaruhában, nyakukban arcképes igazolvánnyal kopogtattak a lakások ajtaján, azt állították, hogy a gázkészülékeket kell ellenőrizniük" - olvasható Szabó Ferenc Pest megyei főügyész közleményében.

Miután a sértettek beengedték őket, felületesen szemrevételezték a berendezéseket, majd felsorolták a lakóknak azokat az alkatrészeket, amelyeket egy törvényi előírás szerint haladéktalanul le kell cserélni.

A vádirat szerint azt mondták, hogy ezt a munkát csak az ő cégük végezheti el, és szerződést is aláírattak a sértettekkel, majd az előleget azonnal készpénzben elkérték.

A két férfi Pest, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településeken, valamint fővárosi kerületekben 151 embertől csalt ki 10 ezer forinttól 74 ezer forintig terjedő összeget előlegként vagy munkadíjként. A két férfinak gázszerelői szakképzettsége sem volt.