Palkovics László: Miskolc a jövő városa

2019.06.04. 23:03

A jövő városának nevezte Miskolcot Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden a borsodi megyeszékhelyen. Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) Miskolc polgármestere évértékelőjében azt emelte ki, hogy nagymértékben nőtt a munkahelyek száma, és jelentősen javult a lakhatási helyzet.

A városvezető a Művészetek Házában tartott rendezvényen azt mondta, hogy az elmúlt nyolc évben ugrásszerűen nőtt a város éves iparűzési adóbevétele.

Míg 2010-ben 5,9 milliárd forintot fizettek be a cégek a városi büdzsébe, tavaly ez az összeg csaknem elérte a 11 milliárd forintot,a város teljes adóbevétele pedig 15,5 milliárd forintot tesz ki.

Javult a foglalkoztatottság és a lakhatási helyzet is

Kriza Ákos kitért arra is, hogy Miskolcon ma már munkaerőhiány van, pedig 2010 januárjában 13 200 regisztrált állástalan élt Miskolcon, a munkanélküliség 11,2 százalékos volt.

Hangsúlyozta azt is, hogy
Miskolcon ma már csak az nem dolgozik, aki nem akar, vagy valamilyen okból nem alkalmas a munkavégzésre.

A polgármester szólt arról is, hogy a munkahelyek számának növekedése, javuló minősége mellett a lakhatási helyzet is jelentősen javult, a város jobb élhetőségéhez az újonnan épülő lakóparkok is hozzájárulnak.

Egy város fejlődése szempontjából alapvető, milyen hatékonysággal képes lehívni a kormányzati és uniós forrásokat - mondta a polgármester. Kifejtette, hogy 2002 és 2009 között 23 milliárd volt ez az összeg, mára viszont több mint 100 milliárd forint értékű fejlesztést hajtottak végre Miskolcon,
a Modern városok programnak köszönhetően pedig 300 milliárd forinttal is több beruházással lesz gazdagabb a város.

A rendezvényen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter úgy fogalmazott, hogy Miskolc a jövő városa, minden szükséges adottsága megvan ahhoz, hogy az országhatárokon is túlnyúló gazdasági, ipari, oktatási, tudományos és kulturális központtá váljon.

Palkovics László, innovációs és technológiai miniszterForrás: MTI/Illyés Tibor

Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén a rendszerváltást követően magára maradt, "súlyosan szenvedett", a munkanélküliség itt volt a legnagyobb, ám 2010-től a kormány minden támogatást megadott ahhoz, hogy a város és a megye megújuljon - emelte ki az innovációs és technológiai miniszter.