Cserbenhagytak egy gyalogost, miután autóval nekitolták egy kerítésnek

Vágólapra másolva!
Elfogták és kihallgatták azt a fiatal sofőrt, aki elütött, majd cserbenhagyott egy gyalogost Debrecenben, a Budai Ézsaiás utcán - írja a Police.hu oldala. 
Vágólapra másolva!

A 17 éves fiú március 19-én negyed 12 körül autóval közlekedett Debrecenben, a Budai Ézsaiás utcán. Az úttestre merőleges parkolóhelyre akart beparkolni. Nem vette észre, hogy a járdán jön egy gyalogos, ráadásul gyorsan hajtott, úgyhogy

elütötte a nőt, akit a kerítésnek az autó. A fiú ezután segítségnyújtás helyett elhajtott a helyszínről.

Később visszatért, de ekkorra már a kórházba vitték az elgázolt nőt.

A rendőrök

elfogták és kihallgatták a hajdúhadházi fiatalt,

aki ellen cserbenhagyás és gondatlanság miatt indult nyomozás.