Rátámadak egy buszsofőrre, lapátnyéllel és ököllel ütötték

Vágólapra másolva!
Megromlott a viszonyuk, ezért egy Heves megyei férfi eldöntötte, hogy a fiával együtt megveri a korábbi jó barátját, egy buszsofőrt. Akkor támadtak rá, amikor egy menetrend szerinti buszt vezetett. Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt a két támadóval szemben.
Vágólapra másolva!

Az apa és fia már hosszabb ideje haragban voltak a faluban élő, buszsofőrként dolgozó férfival, aki korábban az idősebb férfi barátja volt. Rendszeresen veszekedtek egymással. 2018. május 20-án az utcán vesztek össze. Ekkor döntötte el a férfi, hogy bosszút áll rajta. Két nappal a veszekedés után, amikor a buszsofőr a menetrend szerint közlekedő távolsági busszal meg akart fordulni a falu végén, a két férfi autóval elé vágott és arra kényszerítette, hogy megálljon.

Apa és fia kiszálltak az autóból, és intettek a sofőrnek, hogy nyissa ki az ajtót. A férfi így is tett, mire a másik kettő felugrott a buszra és ütni kezdték a sofőrt. Ő a motortér ajtajának kitámasztására való bottal próbált védekezni.

A fiúnál egy lapátnyél volt, mellyel a sofőr lábát ütötte, mialatt az apa ököllel ütötte korábbi barátja arcát.

Végül a busz egyetlen utasa hívta ki a rendőröket, de mire odaértek volna, a két férfi elmenekült.

Mivel a busz vezetőjét még annak munkaidejében támadták meg, közfeladatot ellátó személynek minősül. Éppen ezért az Egri Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal, és könnyű testi sértéssel vádolja a támadókat.

Az ügyészség letöltendő börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratában.