Mutatjuk, hogyan történt a nádasdladányi gyilkosság - videó

Vágólapra másolva!
Több késszúrással a mellkasán, eszméletlenül feküdt egy férfi a nádasdladányi Sport utcán vasárnap. Nem tudták megmenteni az életét. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság azonnal elkezdte a nyomozást a 22 éves, székesfehérvári gyilkos ellen, aki beismerő vallomást tett – írja a Police.hu oldala. 
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is megírta, a férfi múlt héten vasárnap, június 2-án

kora hajnalban támadt rá az idegen férfira.

A 28 éves kálozi férfi

a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A támadót a rendőrök a lakásán fogták el, azonnal őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki.

A férfi beismerte, hogy ő tette,

majd a gyilkosság helyszínén újra kihallgatták, ahol ezt a vallomását meg is erősítette.

Ezt rögzítették a helyszíni szemlén:

A Fejér megyei rendőrök javasolják a férfi letartóztatását.