Tovább hullik szét az LMP

parlament, plenáris ülés, országgyűlés, LMP, SRB, Sallai Róbert Benedek
Vágólapra másolva!
Kilépett az LMP-ből Sallai R. Benedek – az egykori országgyűlési képviselő, korábbi országos elnökségi titkár, akit tavaly egy fegyelmi eljárás után első fokon ugyan kizártak már a pártból, ám ezt sikeresen megfellebbezte. Döntését a közösségi oldalán jelentette be.
Vágólapra másolva!

Sallai R. Benedek a kilépése végső indokaként az ügyvezető elnökség döntését hozta fel, amely szerint felbontják a támogatási szerződést Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölttel. Az egykori képviselő szerint ugyanis az ügyvezető elnökség az alapszabály értelmében ilyen döntést nem hozhatott volna.

– írta a párt két korábbi társelnökéről, akik mindketten kiléptek már az LMP-ből az ellenük zajló fegyelmi eljárások miatt.

Sallai elmondása szerint ugyan nem tartotta jó ötletnek, hogy az LMP beállt Puzsér mögé, mert szerinte ez egy elhamarkodott döntés, de Puzsért elvhűbbnek és következetesebb embernek tartja, mint az LMP jelenlegi vezetését. Mint fogalmazott:


Mint ismert, tavaly indult eljárás Sallai ellen, miután a párt egy visszalépett képviselőjelöltjének etikai bizottsági meghallgatásán nekitámadt Hadházy Ákosnak. Ennek a következménye lett az elsőfokú kizárása.