Csütörtöktől lehet online jegyet is lehet venni a szentendrei HÉV-re

H5-ös HÉV
H5-ös HÉV szentendrei végállomása.
Vágólapra másolva!
Tesztjelleggel csütörtöktől online is vásárolható kiegészítő jegy a szentendrei (H5) HÉV vonalára. Az új lehetőség egyelőre csak a vonal Budapest közigazgatási határán kívüli szakaszán érhető el – tájékoztatta a MÁV Start Zrt. az MTI-t.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a bevezetést követően

a MÁV-csoport 30 napig várja az utasok észrevételeit, és sikeres próbaidőszak esetén a tervek szerint a további HÉV-vonalakra is kiterjesztik az e-jegyet.

Azt írták, az utasok ezentúl a mobiltelefonjukon is megválthatják a MÁV-HÉV H5-ös vonalának Budapesten kívüli szakaszára érvényes, egy útra szóló HÉV kiegészítő jegyüket.

A Vonatinfó alkalmazásra letöltött jegyet mobiltelefonon mutathatják be, ezt kódolvasóval ellátott készülékkel ellenőrzik a BKK ellenőrei.

Az így vásárolt mobilos HÉV-menetjegyek nem ruházhatók át másra, és legkésőbb az érvényesség kezdete előtt, azaz a HÉV esetében a kiválasztott vonat indulása előtt legfeljebb 30 perccel válthatók vissza az alkalmazáson keresztül.

A H5-ös HÉV szentendrei végállomása Forrás: www.szentendre.hu

Az applikáción keresztül vásárolt HÉV-menetjegy sem a vásárlás során kiválasztott vonatra szól, a rajta feltüntetett érvényességi időn belül bármikor felhasználható a kiválasztott irányba egy alkalommal.

Bérletet, valamint HÉV-re érvényes pótjegyet azonban nem lehet vásárolni a Vonatinfó alkalmazással.

A jegyvásárláshoz aktív internetkapcsolat szükséges, azonban a korábban vásárolt jegyek térerő nélkül is elérhetők és bemutathatók a vonaton. A jegyvásárlással egyidejűleg elektronikus számlát kap az utas a regisztrált e-mail-címére, azonban utólagos számlaigényt nem lehet benyújtani, és a kiadott számla sem módosítható.