Elkezdődött a halálkamionos embercsempészek másodfokú tárgyalása

2019.06.06. 10:18

Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett elkezdődött másodfokon a 71 halálos áldozattal járó 2015-ös embercsempészési ügy 14 vádlottjának pere csütörtök délelőtt a Szegedi Ítélőtáblán.

A vádlottakat egyenként, külön autóval vitték a táblabíróság épületébe. A tizenkét férfit kéz- és lábbilincsben vezették elő a csuklyát és taktikai mellényt viselő fegyőrök.

Mivel két vádlott megszökött, ügyüket távollétükben bírálja el az ítélőtábla.

Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró bejelentette, bizonyítást vesznek fel.

Az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék négy vádlottat különös kegyetlenséggel, több ember, részben 14. életévét be nem töltött személy sérelmére bűnsegédként elkövetett gyilkosságban és más bűncselekményekben mondott ki bűnösnek, amiért őket bűnszervezet tagjaként 25 év fegyházbüntetéssel sújtotta, kimondva, nem bocsáthatók feltételes szabadságra.

Tíz vádlottat társtettesként elkövetett embercsempészésért marasztalt el a bíróság, őket három és tizenkét év közötti szabadságvesztésre ítélve.

Az elsőfokú ítélet szerint a bűnszervezet 2015 februárja és 2015. augusztus 27. között működött.

Védőruhába öltözött helyszínelők vizsgálnak egy teherautót az A4-es autópályán Parndorf közelében 2015. augusztus 27-énForrás: MTI/EPA/APA/Roland Schlager

Júniustól napi rendszerességgel vittek migránsokat embertelen körülmények között arra alkalmatlan, zárt, sötét és levegőtlen tehergépkocsikba zsúfolva Ausztriába és Németországba.

A bűnszervezet tagjai augusztus 25-én hajnalban 59 férfit, nyolc nőt és négy gyereket zártak be egy belülről nem nyitható, sötét, szellőzés nélküli hűtőkamionba a szerb-magyar határ közelében, Mórahalom térségében.

A kamion Ausztriába indult, a járművet a negyedrendű vádlott vezette, úgynevezett előfutóként pedig három társa haladt előtte.

Forrás: MTI/EPA/APA/Roland Schlager

A bezárt emberek röviddel az indulás után kiabálással és dörömböléssel jelezték, hogy nem kapnak levegőt, ezt a sofőr és egyik társa is hallotta. Ezt telefonon jelezték a bűnszervezetet vezető elsőrendű vádlottnak, aki többször is azt az utasítást adta, hogy ne nyissák ki a raktér ajtaját, ne foglalkozzanak a fuldokló emberekkel, hanem minél hamarabb jussanak el Nyugat-Európába. A vádlottak követték az utasítást, ennek következményeként a raktérbe zsúfolt 71 ember

az indulástól számított három órán belül, magyar területen, gyötrelmes körülmények között megfulladt.

A vádlottak – miután átlépték az osztrák határt – a hűtőkamiont az A4-es autópálya leállósávjában Parndorf közelében hagyták, majd az előfutó autóval visszatértek Magyarországra.

Az ítélet ellen valamennyi vádlott és védő felmentésért vagy enyhítésért fellebbezett. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a Kecskeméti Törvényszéken végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt 14 vádlott közül 13 büntetésének súlyosbítását indítványozta. A gyilkosság miatt is 25-25 év szabadságvesztésre ítélt négy vádlottal szemben életfogytig tartó büntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy csak a másodrendű vádlott bocsátható feltételes szabadságra. A bűnszervezetben közreműködő többi vádlott esetében hosszabb, határozott tartamú szabadságvesztés kiszabására tett indítványt az ügyészség.