Jobbik után DK: Kálmán Olga lesz Gyurcsányék főpolgármester-jelöltje

Vágólapra másolva!
Rendkívüli sajtótájékoztató keretében jelentette be Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője a hírt, miszerint pártja Kálmán Olgát, a bukott tévést indítja a főpolgármesteri címért folytatott küzdelemben. Ez pedig nem kevesebbet jelent, minthogy Gyurcsány Ferencék kihátráltak Karácsony Gergely jelöltsége mögül úgy, hogy korábban a pártelnök azt mondta, nem változtatnak az addigi megállapodáson. Kálmán indul az ellenzéki előválasztáson Karácsony és a Momentum jelöltje ellen.
Vágólapra másolva!

Úgy látszik, a Momentumon kívül a Demokratikus Koalíciónak is meghozta az étvágyát az EP-választáson való jó szereplés. Mint ismert, a balliberális párt második helyen végzett a Fidesz-KDNP mögött, ami kellő önbizalmat adott számukra a soron következő önkormányzati választás előtt. Fekete-Győr Andrásék hétfőn jelentették be, hogy a Magyarországot agyhalottozó Kerpel-Fronius Gáborral vágnak neki a június közepén esedékes előválasztásnak, csütörtökön kiderült, Gyurcsány Ferencék is önálló jelöltet indítanak. A DK rendkívüli sajtótájékoztató keretében árulta el,

Kálmán Olgát, a bukott tévést indítja a főpolgármesteri címért folytatott küzdelemben.

A hírt Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője, Gyurcsány Ferenc felesége szállította.

A héten kezdődött el a budapesti előválasztásra az aláírásgyűjtés, a jelölteknek 2000 aláírást kell összegyűjteniük az induláshoz. Jelen állás szerint az MSZP-Párbeszéd, a Momentum, és a Demokratikus Koalíció is külön jelöltettel vág neki a megmérettettésnek. Puzsér Róbert ugyanakkor a napokban jelezte, kiszáll a folyamatból, és kilátásba helyezte, hogy startvonalhoz áll októberben.
Forrás: Facebook

A dolog több szempontból is érdekes:

  • a DK ezzel kihátrált Karácsony Gergely mögül, annak ellenére, hogy korábban Gyurcsány Ferenc a szavát adta arra, hogy nem változtat a korábbi ellenzéki megállapodáson. A mai napig az MSZP, a Párbeszéd és a DK jelöltje volt a zuglói polgármester;
  • olyan személyt választottak Dobrevék, akinek karrierje tele van kacskaringókkal. Kálmán Olga korábban a médiában dolgozott, ahol kirúgásáig a jobbikos, Simicska-féle tévé munkatársa volt.
  • Kálmán nem is olyan régen tagadta, hogy szerepet vállalna a politikában. "Én újságíró vagyok, a politika pedig a túloldal. Miért mennék át?" - nyilatkozta áprilisban az egykori tévés.