Novák: A 2020-as költségvetés a családok támogatásának büdzséje

Vágólapra másolva!
A 2020-as év költségvetése a családok támogatásának költségvetése lesz, a 2200 milliárd forintot is meghaladja a családok támogatására jövőre rendelkezésre álló összeg – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Novák Katalin elmondta: minden eddiginél több forrást tudnak a családok segítésére biztosítani.
Vágólapra másolva!

A jövő évi költségvetésben a 2200 milliárd forintot is meghaladja a családok támogatására rendelkezésre álló összeg, ez 2010-hez képest, amikor 960 milliárd forint állt rendelkezésre erre a célra, két és félszeres emelkedést jelent – fűzte hozzá Novák Katalin.