A büntetések súlyosbítását kérte az ügyész a halálkamion ügyében

Parndorf, Ausztria, halálkamion, embercsempészet, A4-es autópálya autópálya Foglalkozás FOTÓ ÁLTALÁNOS HASZNÁLATI TÁRGY helyszínelés KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY létra nyomozó ÖLTÖZÉK rendőr SZEMÉLY TÁRGY teherautó védőöltözék
Parndorf, 2015. augusztus 27. Védőruhába öltözött helyszínelők vizsgálnak egy teherautót az A4-es autópályán Pandorf közelében 2015. augusztus 27-én. A járműben menekültek holttestére bukkantak, egyes sajtóértesülések szerint akár az ötvenet is elérheti a halottak száma. A halott menekültekkel teli teherautónak ugyan magyar rendszáma volt, de a kocsin az észak-szlovákiai Zsolna mellett működő Hyza húsüzem logója, valamint több szlovák nyelvű reklámfelirat látható. (MTI/EPA/Roland Schlager)
Vágólapra másolva!
Súlyosbítást kért Vörös István ügyész a Szegedi Ítélőtáblán a 71 halálos áldozatot követelő parndofi halálkamion ügyében. Az eddigi fegyházbüntetésre ítéltek esetében életfogytiglant kért az ügyész, míg a társtettesek esetében is hosszabb büntetés kiszabása indokolt Vörös szerint. 
Vágólapra másolva!

Egy kivételével minden vádlott büntetésének súlyosbítását kérte az ügyész a 71 halálos áldozattal járó 2015-ös embercsempészési ügy másodfokú tárgyalásán pénteken a Szegedi Ítélőtáblán.

Vörös István ügyész azt indítványozta, hogy a táblabíróság az emberölés miatt is elmarasztalt négy vádlottra - a 25 éves fegyházbüntetés helyett -

életfogytig tartó szabadságvesztést szabjon ki, azzal, hogy csak a másodrendű vádlott bocsátható feltételes szabadságra.

A vádhatóság szerint a társtettesként elkövetett embercsempészés bűntettéért elmarasztalt tíz vádlott esetében is hosszabb büntetés kiszabása indokolt. Az ügyész szerint két vádlottat leszámítva - akik csak egy-egy Ausztriáig tartó szállításban vettek részt - cselekményük kétrendbeli embercsempészés bűntettének minősül, mivel a migránsoknak két államhatár átlépéshez nyújtottak segítséget, ezért büntetési tételük felső határa magasabb, mint amennyit az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék figyelembe vett.

Perbeszédében leszögezte, hogy

valamennyi vádlott tisztában volt azzal, hogy a bűncselekményeket egy összehangoltan működő nemzetközi bűnözői csoport tagjaként követi el.

A csoport 2015. február 7-étől augusztus 27-éig szállított embereket a szerb-magyar határ térségéből Ausztriába vagy Németországba. Az elsőfokú ítéletben huszonhat vádpont szerepel. Ezek közül a huszonötödik a parndorfi ügyként ismert eset: a vádlottak augusztus 16-án hajnalban Mórahalom térségéből elindultak egy hűtőkamionnal, amelybe 59 férfit, nyolc nőt és négy gyereket zsúfoltak.

Az ügyész úgy fogalmazott, hogy a szállítás módját és a járművekbe zsúfolt emberek számát látva "tiszta szerencse", hogy csak egy esetben történt tragédia, hozzátéve:

előfordult olyan eset, hogy az embercsempészek ennél is több emberrel akartak elindulni.

Az emberölés miatt is elítélt vádlottak azt mondták, nem voltak tisztában azzal, hogy a hűtőkamionban nem jutnak elég levegőhöz a sértettek.

Az ügyészség szerint azonban ismerték annyira a jármű paramétereit, hogy tudják, nem alkalmas személyszállításra, ennyi ember nem juthat levegőhöz benne

- hangsúlyozta Vörös István.

Az elsőfokon 25 év fegyházbüntetésre ítélt vádlottak tisztában voltak azzal, hogy

a kamionban lévők azért dörömbölnek, mert nem kapnak levegőt.

Védőruhába öltözött helyszínelők vizsgálnak a teherautót az A4-es autópályán Pandorf közelében 2015. augusztus 27-én Forrás: MTI/EPA/APA/Roland Schlager

Bár az első- és másodrendű vádlott megtiltotta nekik, a harmad- és negyedrendű vádlottnak lett volna lehetősége arra, hogy megálljon, és kinyissa a járművet. A lebukás miatti félelmükben azonban nem vettek tudomást az emberek segélykiáltásairól - közölte az ügyész.

Vörös István kijelentette:

a vádlottak embertelenségét mutatja, hogy a pénzszerzési vágy és a lebukástól való félelem miatt teljes közönnyel viszonyultak a sértettekhez.

A másodfokú tárgyalás június 13-án a védőbeszédekkel folyatódik, a bíróság előreláthatólag június 20-án hirdet határozatot.