Nem jelent meg a magyar külügyminisztériumban a bekéretett román nagykövet

Úzvölgye, 2019. június 6. Az úzvölgyi katonatemetőbe erőszakkal bejutott románok 2019. június 6-án. A temetőben ortodox szertartás keretében felszentelték törvénysértően létesített román emlékművet és parcellát. MTI/Veres Nándor
Vágólapra másolva!
Bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) az úzvölgyi események miatt a budapesti román nagykövetet, Marius Lazurcát, de ő a diplomáciában példátlan módon megtagadta a párbeszédet – közölte Magyar Levente, a KKM parlamenti államtitkára.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár kiemelte: miután csütörtök este román szélsőségesek feldúlták a magyar katonai temetőt, magyarellenes provokáció történt, tiltakozó jegyzéket küldtek és bekérették a román nagykövetet, Marius Lazurcát, aki

– jelentette ki.

Marius Lazurca román nagykövet Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Magyar Levente hangsúlyozta:

Magyarországnak továbbra is elsődleges érdeke a korrekt és jó viszony Romániával, hogy magyarok és románok békében élhessenek Erdélyben.

Ennek érdekében az elmúlt időben komoly kompromisszumokat kötöttünk, amit az vezérelt, hogy mi szolgálja leginkább az erdélyi magyarság boldogulását a szülőföldjükön – mutatott rá.

Az államtitkár szerint most felmerül a kérdés:

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára sajtótájékoztatót tart az úzvölgyi katonatemetőben történt incidensről a minisztériumban 2019. június 7-én Forrás: MTI/Mónus Márton

A román rendvédelmi erők passzívan szemlélték a sírgyalázást, azt, ahogy felingerelt román támadók ütlegelik a békés magyar tiltakozókat – közölte, majd hozzátette:

egyelőre három-négy könnyebb sérültről tudnak.

Emlékeztetett rá: mindez abban az országban történt, amely jelenleg az EU soros elnöke, és ahova néhány napja a pápa látogatott el.

Magyar Levente kiemelte:

Az erdélyi magyarság április végén szembesült azzal, hogy a közeli Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki és emlékművet állított az úzvölgyi első világháborús magyar sírkertben.

Csütörtökön több ezer román megemlékező érkezett a temetőhöz, hogy részt vegyen az emlékmű felszentelésén.

A helyi magyarok élőlánccal próbálták megakadályozni ezt, de a román résztvevők erőszakkal benyomultak a sírkertbe.

Az úzvölgyi katonatemetőbe erőszakkal bejutott románok 2019. június 6-án Forrás: MTI/Veres Nándor

Magyar Levente arról is tájékoztatott, hogy a magyar kormány tiltakozó jegyzéket adott át a román kabinetnek az úzvölgyi katonai temetőben történtek miatt.