Hét évre ítélték, és letartóztatták az MSZP korrupciós ügyeiről beszélő vállalkozót

Vágólapra másolva!
Hét év börtönre ítélte adócsalás és más bűncselekmények miatt egy megismételt elsőfokú eljárásban a bíróság azt a vállalkozót, aki a több száz millió forintos áfacsalási ügy nyomozati szakában a hatóságoknak elmondta: a 2010 előtti csalássorozat a Gyurcsány-kormány idején a szocialisták politikai védelmét élvezte, és a feketepénzek egy része az MSZP pártkasszájába került. A tanácsvezető a másodfokú eljárás befejezéséig elrendelte a férfi letartóztatását - írja a PestiSrácok.
Vágólapra másolva!

Közel félmilliárd forintos költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt indult megismételt eljárásban hét év börtönre ítélte a korábban nemzetközi körözés alatt álló, más milliárdos áfacsalási ügyekben is érintett bissau-guineai "áldiplomatát", F. Attilát első fokon a bíróság – erősítette meg a PestiSrácok.hu értesüléseit a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya. A férfit hét évre a közügyektől is eltiltották. Az ügyben két éve már döntést hozott a törvényszék, a vállalkozó akkor öt évet kapott, ám az ítéletet a táblabíróság hatályon kívül helyezte, így kerülhetett sor a súlyosabb ítélet kiszabására. A tanácsvezető a másodfokú eljárás befejezéséig elrendelte a férfi letartóztatását. A döntés még nem jogerős.

Így csaltak az áfával

A 2007 és 2009 között zajló csalássorozat ügyében megszületett korábbi elsőfokú ítélet szerint F. az adócsalást úgy követte el, hogy egyik társával Szlovákiában alapított egy céget, amely a magyarországi illetékességű kft.-től vásárolt cukor- és olajtermékeket áfamentesen. Azonban az áruk nem hagyták el Magyarország területét, hanem a férfi irányítása alatt álló magyar cégek áfával növelten értékesítették azokat belföldön. A kft. áfamentes értékesítést tüntetett fel az adóbevallásában, és az áfát nem fizette be. A bíróság szerint a vádlott úgy is megvalósította az adócsalást, hogy magyar cégeknek jogosulatlanul áfa-visszaigényléshez nyújtott segítséget. A törvényszék tájékoztatása szerint F. Attila azzal védekezett, hogy a bűncselekményeket kényszer hatása alatt követte el, mivel fenyegették őt és családját, ám a bíróság ezt nem fogadta el, mivel bűnösségét a vádlott-társak beismerése, valamint a titkos információgyűjtés is igazolta.

Állítja: a Gyurcsány-kormány idején az MSZP védte

Az ügy jelentőségét növeli, hogy F. Attila még a nyomozati szakban arról beszélt kihallgatóinak, hogy a több száz milliós áfacsalásra épülő üzlet a balliberális oldal politikai védelmét élvezte, és

a haszon harminc százalékát az MSZP-nek kellett leadniuk.

F. Attila a 2010 előtti politikai kapcsolatokat akkor is említette, amikor elárulta, hogy bizonyos üzletekből egyszer nagyobb részesedést szeretett volna kérni. Vallomásában az is szerepel, hogy a pénz hogyan jut el a párthoz: közvetlenül felveszik vagy alapítványon keresztül.

Dominikán fogták el

F. Attilát tavaly nyáron fogták el Dominikán. 2015-ben jogerősen emberölés előkészületéért kétéves szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla, amely bizonyítottnak látta, hogy F. egy üzleti vita miatt meg akarta öletni volt üzlettársát. A táblabíróság már 2014 októberében döntést hozhatott volna a bűnügyben,

ám a vállalkozó diplomáciai mentességre hivatkozott, és kijelentette: ő bissau-guineai diplomata. Azóta kiderült: nem szerepelt a diplomáciai nyilvántartásban, így semmilyen mentesség nem illette meg

az üzletembert, ezért a többi ügye mellett ez az eljárás is folytatódhatott F. ellen, aki később elfelejtett bevonulni a börtönbe, ezért a bíróság 2015 novemberében belföldi, fél évvel később pedig nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene. Dominikán bujkált, ott fogták el.

Azelőtt egyébként azzal vált ismertté, hogy kiderült, több mint kétmilliárd forintos áfacsalásban érintett. Az ügyészség azóta ebben az ügyben is vádat emelt a vállalkozó és hét társa ellen.