Mi lesz Európával, eltűnik, vagy sikerül megmenteni az örökségét?

2019.06.10. 14:05

Ez volt a Nyolcas vasárnap esti adásának a fő témája. A Hír TV műsorának vendége volt az ismert publicista, Szentesi-Zöldi László.

Vasárnap este nyolckor ismét Nyolcas volt a Hír TV-n. A tegnapi adás fő kérdése az volt, hogy hol kezdődik és hol ér véget Európa, hova vezethet a puhaság diktatúrája, hogyan védhetjük meg mégis alapvető értékeinket, és mit jelent egyáltalán európainak lenni. G. Fodor Gábor, a műsor vezetője ezúttal Szentesi-Zöldi Lászlóval, a Demokrata főmunkatársával beszélgetett. 
Olyan korszakfordulóhoz érkeztünk, ahol néhány éven belül választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy az általunk megismert eddigi Európa végleg eltűnik-e, vagy sikerül megmenteni az örökségét – mondta Szentesi-Zöldi László. 
Az újságíró a Notre-Dame leégését isteni jelként fogta fel, amely arra figyelmeztet, hogy nem elég foglalkozni valamivel, sőt cselekedni, de a tetteinkért vállalnunk kell a következményeket. 

A kontinens romlása - eszmetörténeti alapon - a felvilágosodás kezdetéhez köthető, mert ebben az időszakban gondolta úgy néhány ember, hogy a katolikus egyházzal szemben valami újat kell nyújtania, illetve az egyéni jogokba kell kapaszkodnia – fogalmazott Szentesi-Zöldi, aki hozzátette, hogy később ez volt a modern, gyilkos ideológiák alapja is. 

Véleménye szerint jelenleg rengeteg tiltás veszi körül az embereket, amely a politikai korrektség rendszere. Azok, akik ezt erősítik, azt propagálják, a szabadság miatt teszik. G. Fodor Gábor a beszélgetés folyamán visszakanyarodott Európa pilléreihez, amelyek ma megkérdőjeleződni látszanak. Ilyen pillér elsősorban a nemzet fogalma is, amivel kapcsolatban adja magát a kérdés, hogy meghaladható a „nemzet"?

Szentesi-Zöldi László szerint két út van. A nemzetek önszerveződése és a birodalmak kategóriája. Utóbbival kapcsolatban az újságíró kijelentette, hogy a birodalmak elmúlnak, az intézményrendszerek változnak, de amennyiben a történelmi tapasztalatainkra hagyatkozunk, beláthatjuk, hogy a nemzeti kötelék mindig erősebb.

A műsort itt tudják visszanézni: