Hatalmas munkával egy darabban emelték ki a Hableányt

Hableány kiemelése, Duna, Hajóbaleset, 2019.06.11.
Vágólapra másolva!
Egy hétórás művelet végén emelték ki, majd tették egy uszályra a május 29-ei balesetben elsüllyedt Hableányt. Ezután nem sokkal el is indultak vele a Szabadkikitőhöz, amely nagyjából 10 kilométerre van attól a helytől, ahol a hajó elsüllyedt. A kiemelés közben négy holttestet találtak, négy embert továbbra is keresnek. A balesetkor 35-en voltak a hajón, mindössze heten élték túl a balesetet, amelyben a Hableánynak egy nagy szállodahajó nekiütközött. 24 ember meghalt, négyet még mindig keresnek, Pintér Sándor utasítására már kétszer annyian, mint eddig. 
Vágólapra másolva!

Ugyan a szakemberek már kora hajnal óta dolgoztak, hivatalosan a kiemelés reggel hét órakor kezdődött meg. Ezt közel egy egyhetes munka előzte meg. Az elmúlt időszakban leginkább számításokat kellett végezni azzal kapcsolatban, hogy hogyan emeljék ki az elsüllyedt Hableányt.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A legfontosabb kérdés az volt, és egyben ez jelentette a legnagyobb kihívást is, hogy a hajót egy darabban tudják-e kiemelni.

Ehhez első körben négy óriási acélzsinórt erősítettek a hajóra, amelyeket egyenként négy ponton rögzítettek a két oldalán. Később egy újabb acélzsinór érkezett, amelyet a kapitányi híd alá erősítettek.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Azért is kellett emelés közben többször megállni, hogy a Hableányban lévő rengeteg vizet ki tudják szivattyúzni.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Miután ez megtörtént, a búvárok többször is bementek a hajó testébe, ahol összesen négy holttestet találtak, köztük nagy valószínűséggel egy dél-koreai kislányét és a hajó magyar kapitányáét.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A Hableányt üzemeltető Panorama Deck Kft. közölte: saját halottjuknak tekintik a Hableány balesetében elhunyt kollégáikat – a személyzet másik tagját már korábban megtalálták. A cég közleményében azt írták:


Közben a közelben lévő egyik hajóskapitány, Tolnay Zoltán, aki szolgálatban volt a Dunán a tragédia idején, az M1-nek azt mondta, egyik hajózási rádiócsatornán sem jeleztek veszélyhelyzetet a baleset idején. Azt is hozzátette, hogy a Viking Sigynnek kellett volna megkezdenie a kommunikációt a kisebb Hableánnyal.

A maival együtt már 24 holttestet találtak meg, még négy embert keresnek.

Igaz, az is elképzelhető, hogy találnak még holttesteket a Hableányon, amelynek vannak olyan iszapos részei, amelyeket még nem tudtak átvizsgálni.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Az eltűnt embereket a Dunában továbbra is keresik. Pintér Sándor belügyminiszter utasítására már kétszer annyian, mint eddig.

Kora délutánra teljesen a felszínre került a hajótest, a teljes kiemelés hét órán keresztül tartott. A Hableányt a Clark Ádám úszódaru segítségével átemelték egy uszályra.

Emelés közben volt olyan pillanat is, amikor a roncs a Duna felett nagyjából két méterre volt.

Forrás: MTI/Mónus Márton

Több ütemben emelték ki a roncsot, és tették végül arra az uszályra, amely elszállította a Szabadkikötőbe.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Ott a szakértők már várják, hogy átvizsgálják, de a megérkezéskor az ügyészség emberei is ott lesznek. Korábban a rendőrségi szóvivő elmondta, hogy

Gál Kristóf azt is elmondta, hogy

Pintér Sándor belügyminiszter kérésére megduplázták a keresésben részt vevő rendőrök számát. Négy embert ugyanis továbbra is keresnek.

A balesetkor 35-en voltak a hajón, 33 dél-koreai turista és a kétfős magyar személyzet. Biztosan mindössze hét ember élte túl a balesetet, hét ember holttestét még aznap, 13-ét az elmúlt közel két hétben, négyet pedig ma találtak meg.

A szóvivő azt is elmondta, hogy az ügynek egy gyanúsítottja van, a szállodahajó ukrán kapitánya. Őt a baleset után két nappal vették őrizetbe, majd újabb két nap múlva letartóztatták.

A bíróság ugyan engedélyezte, hogy 15 millió forint óvadék ellenében, egy lábbilinccsel elhagyhassa a börtönt – de Budapestet nem –, ez ellen azonban az ügyészség fellebbezett.

Bár a fellebbezést soron kívül bírálják el, az így is legalább két hétig tart. Ez a napokban jár le. A kapitány egyébként azonnal jelezte, hogy rendelkezésére áll a pénz, le tudja tenni az óvadékot.

A középső hajó a Viking Sigyn Fotó: Mudra László - Origo

Hajóját, a Viking Sigynt a baleset után átvizsgálták, szemlézték, azután azonban elengedték, és fedélzetén az eredeti 166 utassal folytathatta az útját Passau felé. Azóta azonban visszatért Magyarországra – a korábban jelzettnél három nappal korábban –, és újabb szemlét végeztek rajta.