Törvényszéki elnökök üdvözölték Handó Tünde megerősítését

2019.06.11. 19:19

Törvényszéki elnökök közös nyilatkozatban üdvözölték az Országgyűlés keddi döntését, amely megerősítette hivatalában Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökét.

Az aláírók az MTI-hez eljuttatott dokumentumban úgy fogalmaztak, a törvényhozás példa nélküli közjogi döntésével elismerte az OBH elnökének és a bírói karnak az elmúlt nyolc évben elért igazságszolgáltatási eredményeit. Egyúttal történelmi lehetőséget teremtett arra, hogy a magyar bíróság teljesen elfoglalhassa az alaptörvényben meghatározott méltó helyét a hazánkért és szuverenitásunkért munkálkodó államhatalmi ágak között.

A nyilatkozatot jegyző törvényszéki elnökök szerint az Országgyűlés döntésével megszűnt az Országos Bírói Tanács (OBT) közjogi hitelessége és legitimitása. Egyúttal felszólították az OBT tagjait, hogy ne veszélyeztessék a magyar bírósági szervezet jövőjét, és "lemondásukkal nyissák meg a bírói kar békés egységéhez, egyúttal a bírósági szervezet korszakos eredményességéhez vezető utat".
Felhívták a figyelmet arra is, hogy az Országgyűlés döntését mindenkinek, így a bíráknak is tiszteletben kell tartaniuk.

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökeForrás: MTI/Balogh Zoltán

A közleményt a húszból 13 törvényszék elnöke – balassagyarmati, Budapest környéki, debreceni, egri, győri, gyulai, kecskeméti, miskolci, nyíregyházi, szegedi, szombathelyi, tatabányai, veszprémi –, valamint a Debreceni Ítélőtábla elnöke írta alá.

Az Országos Bírói Tanács (OBT) indítványozta azt, hogy Handó Tündét fosszák meg tisztségétől. Az Országgyűlés azonban – az igazságügyi bizottság állásfoglalásával összhangban – 54 igen szavazattal, 120 nem ellenében úgy határozott, hogy nem fosztja meg hivatalától az OBH elnökét.

KAPCSOLÓDÓ CIKK