Újabb magyar tévhitet döntöttek le

2019.06.11. 09:26

A 18. századi Magyarország politikai életében sokkal szélesebb rétegek vettek részt, mint ahogyan az az akkori Európában megszokott volt. Ez az egyedülálló helyzet a Habsburg Birodalmon belül is külön fejlődési útra terelte az országot, a magyar rendek ugyanis kivételesen széles körű jogosítványokkal rendelkeztek. Ezeket a jogokat intézményes formában a diéta (országgyűlés) jelenítette meg. Az Országház Könyvkiadó egyik legújabb kötete a rendi diéták 1708 és 1792 közötti történetét és működését mutatja be.

A magyar történelemoktatásban és a köztudatban is meglehetősen keveset tudunk a 18. századi magyar történelemről. Nagy vonalakban mindenkinek a Rákóczi-szabadságharc, Mária Terézia, majd pedig II. József jut az eszébe. Pedig ennél lényegesen gazdagabb időszaka volt ez a történelmünknek, mivel az ország ekkor állt fel a másfél évszázados török megszállás időszakából, és népesültek be a kipusztított területek. A korszak részletes politikatörténetébe nyújt bepillantást az Országház Könyvkiadó új kiadványa.

Már akkor is volt ellenzék

Az Országgyűlés Hivatala által kiadott, A magyar országgyűlések története sorozat egyik legújabb kötete a rendi diéták 1708 és 1792 közötti történetét és működését mutatja be. A kötet szerzője, Szijártó M. István, az ELTE BTK, Történeti Intézet, Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszék egyetemi docense, az Országgyűlési Könyvtár Magyar Parlamenti Gyűjteményének kutatója.

A mű első fejezetében a szerző bemutatja a rendiség politikai kereteit, a rendi dualizmus szokásjogi rendszerét, illetve a diéta lefolyását, üléstermét, az ülések rendjét, szereplőit, eseményeit. A második fejezetben a 18. századi országgyűlésen történt (a rendeket megosztó felekezeti, majd az uralkodó és a magyar rendek, illetve a kormánypárt és az ellenzék közötti) vitákat és konfliktusokat ismerhetjük meg.

A 18. századi országgyűlést nem úgy kell elképzelni, ahogyan ma működik a parlamentForrás: Origo

Nagyító alatt 60 politikus

A harmadik fejezetben a szerző a változás tendenciáit veszi sorra. A legizgalmasabb részben 60 diétai politikust vizsgál meg a tekintetben, hogy országgyűlési, politikai szereplésük milyen kapcsolatban lehetett a karrierjükkel. Követek, követcsoportok pályaíveit rajzolja meg. Korabeli ceremóniákat és diskurzusokat mutat be, és a rendiség átstrukturálódását, a felső- és alsótábla viszonyának megváltozását, az alsótáblán a vármegyei követek uralkodó helyzetbe kerülését taglalja.

A negyedik fejezetben a szerző politikatörténeti, társadalomtörténeti magyarázatot kínál a diéta 18. századi fejlődésére, a rendi alkotmányosság megjelenésére és uralomra jutására. Az ezekből eredő konfliktusok áttekintése hozzásegít bennünket a reformkori fejlődés, – amikor a liberális jómódú birtokos köznemesség a polgári átalakulás felé vezette a társadalmat –, és az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történéseinek megértéséhez is.

Alku színtere volt az országgyűlés

A kötetből többek között kiderül, hogy a 18. században élő rendi alkotmány alapvetően szokásjogi, s ily módon rugalmas rendszerében a felszíni állandóság folyamatos mozgást takart: a diéta intézmények változatlan voltak elfedte a szemlélők elől az azon belül zajló folyamatos változásokat, amelyek pedig a 18. századot jellemezték. Akkor a rendi országgyűlés nem alapvetően törvényhozó szerv volt, hanem a tractatus diaetalis fóruma, ahol az uralkodó és az ország alkuja zajlott: az uralkodó adót akart, vagy adóemelést, a rendek sérelmeik orvoslását, privilégiumaik megőrzését. A rendi dualizmus két pólusán mind a király, mind a rendek előjogokkal bírtak, a király kezében volt a központi végrehajtó hatalom és a hadsereg, a rendekében pedig az adó diétai megajánlásának a joga.

Kész politikai struktúra a reformkorra

Világosan mutatja a korona és a rendek közötti erőviszonyok alakulását a magyar rendek adómegajánlási jogának a fejlődése. A Rákóczi-szabadságharc eredményeként a magyar rendiség igen erős pozíciókat harcolt ki magának a századforduló mélypontjához képest. Ez a pozíció aztán a század folyamán lassan, de folyamatosan gyengült a 80-as évek végéig, s változást e tekintetben csak a nemzetközi környezet változása hozott, de az is csak átmeneti jelleggel.

A 18. századi hazai országgyűlések sajátossága, hogy szinte semmilyen befolyása nem volt a végrehajtó hatalomra. Pedig ebben az időszakban az államhatalom egyre több területre terjesztette ki a befolyását. Mindenesetre készen állt az a politikai struktúra, amely később a reformkort jellemezte. A reformországgyűlések a 18. század derekán megindult folyamat betetőzését jelentik, a diéta történetének végső stádiumát. Azt pedig továbbfejleszteni már nem lehetett, hanem csak új alapokra helyezni.