Budapest-Belgrád gyorsvasút: fontos szerződést kötöttek

SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Ning Csi-csö, a kínai nemzeti fejlesztési és reformbizottság alelnöke és Kern Imre, Szerbia építésügyi, közlekedési és infrastruktúra fejlesztési államtitkára Pekingben, a Budapest-Belgrád vasútvonal projektjéről szóló háromoldalú kormányközi munkacsoport ülése után
Vágólapra másolva!
Megkötötte a szerződést a Budapest-Belgrád vasút magyarországi, Kelebiáig tartó szakaszának teljes körű tervezésére és kivitelezésére a CRE Konzorcium - közölte az Opus Global Nyrt.
Vágólapra másolva!

A konzorciumban a kínai vasúttársaságot képviselő China Tiejiuju Engineering & Construction Kft. és China Railway Electrification Engineering Group (Magyarország) Kft., valamint az RM International Zrt. vesz részt fele-fele arányban. Utóbbi társaság az R-Kord Kft., valamint a Mészáros és Mészáros Kft. közös leányvállalata, tulajdonosa 51 százalékban az Opus,

amely 295 milliárd forint bevételt vár a beruházástól.

A kivitelezési szerződés a magyar állam és a kínai Eximbank finanszírozási megállapodásával 2019 harmadik negyedévében léphet hatályba. A hitelkérelmet a kormány nevében a Pénzügyminisztérium benyújtotta a kínai hitelintézetnek. A munkálatok megkezdése a finanszírozási megállapodástól függ, onnantól számítva 5 év jut a tervezésre és kivitelezésre. A jótállási időszak további 2 év.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Ning Csi-csö, a kínai nemzeti fejlesztési és reformbizottság alelnöke és Kern Imre, Szerbia építésügyi, közlekedési és infrastruktúrafejlesztési államtitkára Pekingben, a Budapest-Belgrád vasútvonal projektjéről szóló háromoldalú kormányközi munkacsoport ülése után Forrás: MTI/Kkm

A csaknem 590 milliárd forint értékű beruházásra a Magyar Államvasutak és a Kínai Népköztársaság által létrehozott Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. írta ki a közbeszerzést. A jellemzően egyvágányú, 150 kilométer hosszú vasútvonal teljes egészében felújítandó, utoljára a 60-as években korszerűsítették.

A meglévő és az új vágányt egyaránt óránkénti 160 kilométeres engedélyezési sebességre alakítják ki, átépítve a felsővezeték-hálózatot és a vasúti műtárgyakat is.

A nyomvonal mentén több mint 100 kereszteződés, majdnem 100 kiszolgáló épület, 16 aluljáró, továbbá hidak, zajvédő falak, térvilágítások és közművek épülnek. A beruházás a felénél is kevesebbre, 8 óráról 3,5 órára csökkenti a menetidőt a szerb és a magyar főváros között.