Elhagyhatja a börtönt a dunai hajótragédiát okozó ukrán kapitány

2019.06.12. 10:41

Információink szerint döntött a bíróság a dunai hajótragédia egyetlen gyanúsítottjának ügyében. Eszerint az ukrán férfi elhagyhatja a börtönt 15 millió forint óvadékért, a lábán egy nyomkövetővel. Budapesten kell maradnia, és úgy tudjuk, hetente kétszer jelentkeznie kell a rendőrségen.

Az ukrán férfit két nappal az után vették őrizetbe, hogy hajójával nekiütközött a jóval kisebb Hableánynak. Utóbbin 35-en voltak, mindössze 7 ember élte túl a balesetet, 4 embert még most is keresnek.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Két napra rá letartóztatták a férfit. Már akkor úgy döntött a bíróság, hogy 15 millió forint óvadékért, a lábán egy bilinccsel szabadlábon védekezhet, azzal a megkötéssel, hogy nem hagyhatja el Budapestet. Akkor azonban az ügyészség a döntés ellen fellebbezett. A fellebbezést azonban most elutasították.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK