Karácsony Gergely most azzal kampányol, mennyit iszik Gyurcsány miatt

Vágólapra másolva!
Miután a HírTV riportere megkérdezte Karácsony Gergelytől, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltjétől, hány Unicum után tud ilyen nyugodt maradni úgy, hogy kifarolt mögüle a Momentum, és a Demokratikus Koalíció, a politikus tippjátékot indított közösségi oldalán Unicum fogyasztási szokásairól. Ennél abszurdabb pillanata nem volt még az előválasztási roncsderbinek, mától Karácsony viszi a pálmát. 
Vágólapra másolva!

A májusi európai parlamenti választásig nagyon úgy tűnt, hogy Karácsony Gergely lesz az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje, azóta viszont alaposan megváltozott a politikai helyzet soraikban. Mint ismert, a választási sikeren felbuzdulva a Demokratikus Koalíció és a Momentum is külön jelölttel állt elő, amivel egyértelműen csökkentek a zuglói polgármester esélyei az előválasztáson való győzelemre. A jelek szerint ezt nehezen sikerült megemésztenie, az elmúlt napokban többször is ingerülten mutatkozott a nyilvánosság előtt, és nem egy alkalommal üzent Gyurcsány Ferencéknek (igaz, ez visszafelé is igaz).

Unicum-ivással kampányol Karácsony

Szerdán ilyen előzmények után tartott sajtótájékoztatót a Budai Várban, ahol egy finoman szólva is meglepő kérdést kapott a HírTV munkatársától.

hány Unicum után tud ilyen nyugodt maradni?

"Családi örökség, hogy én egy viszonylag nyugodt ember vagyok, csak azzal foglalkozom, ami a lényeg" - válaszolt a felvetésre majd felrobbanva az idegességtől a viszonylag nyugodt Karácsony. Arra, hogy ezt a beszélgetésrészletet bárhol a világon kampánytémává emeljék, mindezidáig szinte semmi esély nem mutatkozott.

Azonban Karácsony - feltehetően tanácsadóinak köszönhetően - az alábbi Facebook-történetet tette közzé:

Forrás: Facebook

Kétségkívül váratlan húzásnak lehettünk szemtanúi az előválasztási kampány hajrájában, de aki Karácsonnyal Unicum ivósat akar játszani, az most megteheti. A Budapest vezetésére törő, baloldali politikus arról indított tippjátékot, mennyi Unicomot iszik meg ahhoz, hogy ilyen nyugodt tudjon maradni. A következő válaszadási lehetőségeket adta meg:

  1. A: 0
  2. B: 2
  3. C: 4
  4. D: 8

Az azért hozzátartozik a felhőtlen mulatozáshoz, hogy a tippjátéknak van egy erős politikai vonulata, pontosabban Gyurcsány-ellenes éle. Ugyanis amikor 2014-ben kiderült, Gyurcsány Ferenc harmadik, Fodor Gábor pedig negyedik helyet kapta meg a baloldali összefogás listáján, Karácsony úgy reagált, "nem tagadom, néhány Unicumot meg kellett innom ma, hogy elviseljem a helyzetet, nem szeretem, hogy így alakult, de ez van." Hogy mennyi az a néhány, nem derült ki, hogy mennyi csúszik majd le, ha a DK jelöltje mögé kell beállnia, azt most meg lehet tippelni.