Elhagyta a börtönt a Hableányt elsüllyesztő hajó ukrán kapitánya

hajóbaleset, hajó, Hableány, Viking hajó kapitányának szabadulása, 2019.06.13.
Vágólapra másolva!
Kevesebb mint két hetet töltött őrizetben, illetve letartóztatásban az az ukrán kapitány, aki a gyanú szerint a dunai hajótragédiát okozta. A 15 millió forint óvadék már tíz óra előtt megérkezett a törvényszékhez, így dél körül a férfi jogszerűen szabadulhatott. A lábára nyomkövető került, és hetente kétszer jelentkeznie kell, ezenkívül azonban szabadon mehet bárhová Budapesten.  
Vágólapra másolva!

Az arcát egy papírral takarva lépett ki a Nagy Ignác utcai börtönből a 64 éves ukrán férfi. Világos póló és sötét nadrág volt rajta.

Azt szerettük volna tőle megkérdezni, hogy milyen adatokat és honnan törölt a baleset után, de kísérője ezt nem hagyta, maga a férfi pedig egyetlen szót sem szólt.

Az ukrán kapitány balra, az arcát egy papírral takarja Fotó: Polyák Attila - Origo

Ugyanerre a kérdésünkre a férfi ügyvédje sem válaszolt. Azt viszont elmondta helyszíni tudósítónknak, hogy a férfi Budapesten fog lakni, ami persze nem meglepő, hiszen nem hagyhatja el a fővárost.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Ahogy azt a törvényszék sajtósától megtudtuk, nagyjából 9 óra körül megérkezett az óvadék összege, a 15 millió forint a bíróság számlájára.

Az, hogy kevesebb mint két hetet töltött csak őrizetben, illetve letartóztatásban, azért meglepő, mert az ügyészség azonnal jelezte, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye az ukrán férfival kapcsolatban. A bíróság azonban a férfi ügyvédje indítványának adott helyt, amelyben az szerepelt, hogy óvadék ellenében védekezhessen szabadlábon.

Azóta az is kiderült, hogy egy hasonló ügy miatt folyik már eljárás a férfi ellen, ami azonban ennél is súlyosabb, hogy közvetlenül a baleset után adatokat törölhetett a telefonjáról, de az is lehet, hogy máshonnan is. Óvadék ellenében pedig csak akkor szabadulhat valaki, ha kizárólag a szökés veszélye áll fenn, utóbbi azonban a nyomozás akadályoztatása vagy veszélyeztetése kategóriába tartozik. Ezt azonban a bíróság az ügyészség kérése ellenére nem vizsgálta.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Hableány május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking szállodahajóval, amelynek kapitánya most elhagyhatta a börtönt. A fedélzeten 35-en voltak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni, a többiek mind meghaltak. A Hableányt kedden emelték ki a Dunából. Három embert még mindig keresnek.