Szijjártó Péter: A mi migrációs politikánk egyértelmű

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2019. június 13. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond szíriai és iraki háború következményeit kezelő európai segélyprogram résztvevőinek budapesti tanácskozását követő sajtótájékoztatón a Novotel Hotel Bartók-termében 2019. június 13-án. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A magyar kormány a jövőben is elkötelezett marad amellett, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető a szíriai és iraki háború következményeit kezelő európai segélyprogramról tartott tanácskozást követően úgy nyilatkozott, hogy az Európai Unió előtt történelmi kihívások állnak, és e kihívások közül a legsúlyosabb a migrációhoz kötődik.

Mi Magyarországon 2015-ben szembesültünk először egy nagy illegális bevándorlási hullámmal, és mára látható, hogy ez milyen biztonsági kockázatokat hozott Európába -

mondta.

Szijjártó azt mondta, hogy a bevándorlási hullámok nemcsak a célországoknak jelentenek kockázatot, hanem azoknak az embereknek is, akik embercsempészeknek fizetnek és mindenféle "lélekvesztőkre" felülve válnak áldozatokká.

Kiemelte, hogy a mi migrációs politikánk egyértelmű, de ebből a világ nagy része csak azt ismeri, hogy

ragaszkodunk azon jogunkhoz, hogy mi dönthessük el, kit engedünk be a területünkre és kivel akarunk együtt élni, továbbá hogy megvédjük a határainkat,

nem engedünk be illegális bevándorlókat, ragaszkodunk a nemzeti, vallási, történelmi és kulturális identitásunkhoz.

Szijjártó Péter azt mondta, hogy kevesebbet beszélnek viszont politikánk másik részéről, amely szerint a migrációt kiváltó okokat fel kell számolni, és segíteni kell, hogy mindenki a hazájában békében élhessen vagy oda minél előbb visszatérhessen.

- hangsúlyozta.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond szíriai és iraki háború következményeit kezelő európai segélyprogram résztvevőinek budapesti tanácskozását követő sajtótájékoztatón a Novotel Hotel Bartók-termében Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A külügyminiszter szerint azonban sokaknak nem lehetséges, hogy jelenleg a hazájában békében éljen, ezért az őket befogadó országoknak szánt nemzetközi támogatásokat jelentősen növelni kell. A hazatérés sokkal reálisabb a szomszédos országokból, mint sok ezer kilométerrel távolabbról - mutatott rá.

Szijjártó Péter kitért arra, hogy

Magyarország nemcsak beszél minderről, hanem cselekszik is, és bár nem nagy ország, vannak olyan részfeladatok, amelyeket szívesen old meg.

Ilyen például a nehéz helyzetben lévő keresztény közösségek segítése, valamint a magyar kormány elindította a Hungary Helps programot, amellyel eddig nyolcmilliárd forintból 35 ezer embernek segítettek - magyarázta.

A kormány nagyra becsüli a segélyprogramban résztvevő Ökumenikus Segélyszervezetet azért a munkáért, amelyet végez Magyarországon és szerte a világban a nehéz sorban élők támogatásáért.