Harminc éve szabadon - ingyenes Szabadságkoncert a Hősök terén

2019.06.16. 18:56

Ma este a Hősök terén ingyenes koncerttel ünnepli Magyarország azt, hogy 30 évvel ezelőtt, 1989. június 16-án Nagy Imre és mártírtársai temetésén több százezer ember demonstrálta, hogy elege van a kommunista diktatúrából, és szabadságot akar. A sok fellépővel tarkított program 18:30-kor kezdődött, a házigazda Nagy Feró, aki a nyolcvanas években már a rendszerellenesség egyik jelképe volt Magyarországon. 

1989. június 16-a, Nagy Imre és mártírtársainak újratemetése a Hősök terén a végnapjait élő kommunista diktatúra összeomlásának egyik közvetlen kiváltó oka volt. Azért is volt sorsfordító esemény, mert a Kádár János vezette MSZMP egész hatalma az 1956-os forradalom leveréséből, majd a forradalom utáni brutális megtorlásból származott. Ennek a megtorlásnak volt része az is, hogy az egyébként szintén kommunista Nagy Imrét halálra ítélték, majd kivégezték. Kádár János még 1988-ban is azt mondta, hogy Nagy Imrét nem lehet rehabilitálni, az újratemetés idején pedig már nem volt olyan állapotban, hogy bárkit a közelébe engedtek volna (egy hónappal később, éppen azon a napon, amikor a Legfelsőbb Bíróság Nagy Imrét rehabilitálta, meghalt).

A magyar kormány az 1989-90-es rendszerváltoztatás 30. évfordulóját emlékévvé nyilvánította, 30 éve szabadon címmel, ennek nyitánya lesz a vasárnap esti Szabadságkoncert. Korábban Lánczi Tamás, a XXI. Század Intézet igazgatója, az emlékév vezetője sajtótájékoztató keretében ismertette a programokat, amelyek egészen pontosan 2021 júniusáig tartanak majd (akkor lesz 30 éve, hogy az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarországot). Kiemelte, hogy szeretnék a mai fiatalokat is megszólítani, hogy ők is megértsék, miként jutottunk el a sikeres rendszerváltoztatásig. Ahogy fogalmazott,

1989-90-ben hatalmas változás, antikommunista forradalom zajlott le Magyarországon és a térségben, amelyet az emberek alapvető szabadságvágya hívott életre. Ezt a szabadságvágyat, a nemzeti és a közép-európai összetartozás érzését kívánjuk kiemelni a koncerttel is. 

A koncerttel kezdődő emlékév keretében

  • kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat szerveznek,
  • tudományos kutatásokat indítanak,
  • irodalmi pályázatot hirdetnek,
  • és különböző látványos installációkat állítanak fel.

Az ingyenes Szabadságkoncert ma 18:30-kor kezdődött.

A koncerten fellép: 

  • Nagy Feró és a Beatrice,
  • az Emelet,
  • Homonyik Sándor és Vikidál Gyula,
  • a KFT,
  • Keresztes Ildikó,
  • a Piramis évek,
  • a Republic,
  • az R-Go,
  • Varga Miklós,
  • Vastag Csaba és
  • Vincze Lilla.
Forrás: Csudai Sándor - Origo

Nagy Feró, a házigazda

A Beatrice frontembere és a koncert házigazdája, Nagy Feró a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy1989. június 16-án nyakában a gyerekével ő is ott volt a tömegben a Hősök terén, Nagy Imre és társai újratemetésén.

A Beatrice legendás frontembere az Origónak adott interjúban azt mondta, a zenélés tette számára lehetővé a lázadást. Hozzátette azt is, hogy a mostani fiataloknak el kell mondani, hogy mit is jelent valójában szabadságban élni, mert nekik már elképzelhetetlen az 1989 előtti élet, az, amikor éveket kellett várni egy Trabantra, vagy az, hogy nem lehetett külföldre utazni.

Nagy Feró énekes, a Beatrice rockegyüttes frontembere életműkoncertjén a Papp László Budapest Sportarénában 2018. április 7-én esteForrás: MTI/Mohai Balázs

... egyszerűen bevonták az útlevelemet. Ezt elmondtam az egyik közönségtalálkozón, és az egyik fiatalember megkérdezte tőlem, hogy »mit csináltál, kértél egy másikat?«. A kérdés jogos, mert nem tudta, mi volt akkor. Persze, jót nevettem rajta, és azt mondtam, »igen, de nem adtak«.

A fellépők között lesz az Emelet is, frontembere, Kiki (Patkó Béla) mesélte, hogy az Első Emelet nevet éppen Nagy Feró adta a nyolcvanas évek elején a zenekarnak (az Első Emelet gitárosa, Bogdán Csaba ugyanis addig a Beatricében játszott).

Vincze Lilla szerint dalaikkal talán az akkori könnyűzenei színtér előadói is hozzájárultak a változásokhoz. Keresztes Ildikó pedig elmondta, hogy erdélyiként számára a rendszerváltoztatás a romániai forradalmat is jelenti, és különös érzés, hogy egyik mostani fellépőtársa, Varga Miklós fedezte fel Magyarországon, az 1956-ról éneklő East együttessel pedig éveken át felléphetett.

Márton András, a KFT dobosa azt idézte fel, hogy Temesvár címmel annak idején számos zenésztársával jótékonysági kiadványt készítettek az erdélyi forradalom nyomán. Vikidál Gyula arról beszélt, hogy a rendszert tökéletesen illusztrálta az, amikor a lemezgyár urai hét év után nyíltan megmondták, hogy az akkor Vikidált is felvonultató P. Mobilnak sohasem lesz lemeze. 

Varga Miklós azt emelte ki, hogy 1984-ben, Európa című dala megszületésekor nem gondolta, hogy az európai értékek Magyarországon is megvalósulnak. 

Varga MiklósForrás: Facebook/Varga Miklós Fan Club

Révész Sándor, a Piramis legendás énekese, az Origónak nyilatkozva többek között arra emlékezett, hogy egy ásotthalmi tanyán a rádióban hallgatta az akkori barátnőjével a köztársaság kikiáltását, Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök bejelentését, ami nagyon megható volt a tanyasi békességben.

Elárulta, hogy a koncerten  biztosan el fog hangzani a Ha volna két életem c. slágerük. 

Az egykori Piramis együttes tagjai (balról jobbra: Som Lajos, Gallai Péter, Révész Sándor, Köves Miklós, Závodi János).Forrás: Wikimedia Commons

Szikora Róbert szerint is fontos, hogy beszéljünk a régi időkről, mert a mai fiatalok nagy részének sejtelme sincs arról, milyen volt az élet Magyarországon a szocializmusban.

Hiszen a mai fiatalok már nem tudják, hogy mi az a piros és kék útlevél, a zokniba rejtett 100 dollár vagy a szovjet tankok hazánkban való „ideiglenes” állomásozása. Szikora szerint a szabadság nem evidens dolog, ezért is van mit ünnepelni, és az ember zenével és tánccal ünnepel.

Szikora Róbert megemlítette azt is, hogy a keresztényeket üldöző kommunizmusban őt is titokban keresztelték meg. 

Szikora RóbertFotó: Hirling Bálint - Origo

A fiatalabb generáció képviselője, Vastag Csaba

A fiatalabb generáció képviselőjeként Vastag Csaba elmondta, hogy a Szabadságkoncerten előadja a Scorpions együttes Wind of Change című számát is, amely számára a rendszerváltozás jelképe.

Az Origónak elmondta, hogy nagyon megtisztelőnek érzi a felkérést, hogy ő is játszhat zenekarával a rendezvényen, hozzátéve, hogy csak 6-7 éves volt a rendszerváltás idején.

Vastag kiemelte, hogy azért fontosak az ilyen rendezvények, mint amilyen a 30 éve szabadon is lesz, mert, az ilyen alkalmakkor az embernek van lehetősége átérezni azokat a dolgokat, amelyekről csak az iskolában hallott, és valamilyen lexikális tudást sajátított el róluk.

Vastag CsabaForrás: TV2

Nyolc óra után négy perccel érkeznek a Gripenek

30 évvel ezelőtt ezen a napon a Hősök terén emlékeztek Nagy Imrére és mártírtársaira. A térnek emiatt is van kultikus jelentősége a rendszerváltozás történetében is, így nem véletlen, hogy a vasárnapi koncertet is itt rendezik. Az esemény felvezető műsora már 18 óra 30 perckor elkezdődött, DJ Dominique lemezlovas műsorával.

Szabó László, a koncert rendezője elmondta, hogy az előadókat 40 fős szimfonikus zenekar és 30 fős kórus kíséri majd, a színpad pedig 34 méter széles lesz, és minden zenekar három-három dalt fog előadni. A koncert elején pedig a Magyar Honvédség Gripen vadászgépei húznak át a Hősök tere felett.

A Szabadságkoncert a Liszt Ferenc Kamarazenekar rövid bevezetőjével indul, amelyben a legendás svéd zenekar, a Roxette Listen to Your Heart című dalának ismert motívuma mellett a fellépők egy-egy slágerének részletei is felcsendülnek. A zenei rendező Bolyki György lesz.Szabó László az Origónak elmondta azt is, hogy a főpróbát megtartották csütörtökön a fellépőkkel, a hangszeres beállás is megvolt, és a színpad is elkészült.

Ma még 11:00 és 17:00 óra között tartottak a próbák, természetesen ezek is nyilvánosak voltak. 

A szervezők elmondták, hogy minden nagyon pontosan fog kezdődni, mert az est elején a Magyar Honvédség Gripen vadászgépei húznak át a Hősök tere felett, és a gépek percre pontosan, 20:04 perckor fognak érkezni.A rendezvény tűzijátékkal és nagyszabású fényjátékkal ér véget.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK