A Hősök terén Orbán Viktor kimondta, ami az ország nyelvén volt

Sajtóklub
Vágólapra másolva!
Harminc éve, 1989. június 16-án temették újra a Hősök terén Nagy Imrét és mártírtársait. A Hír TV Sajtóklub című műsorában Bayer Zsolt műsorvezető állandó vendégeivel, Huth Gergellyel, a Pestisrácok.hu főszerkesztőjével, Szentesi Zöldi Lászlóval, a Magyar Demokrata főmunkatársával, és Bencsik Andrással, a Magyar Demokrata főszerkesztőjével felidézték a rendszerváltozás személyesebb vonatkozásait is. A műsorban elhangzott, hogy mit mondott Bayer Zsolt édesapja, amikor megtudta, hogy fia 1988. márciusában több társával együtt megalapította a Fideszt. Valamint szóba kerül Hadházy Ákos aláírásgyűjtése, illetve az, vajon mi lett a szignók sorsa.
Vágólapra másolva!

Bayer Zsolt rámutatott, hogy mekkora jelentősége volt a Hősök terén rendezett újratemetésnek, hiszen a rendszer "névadója", Kádár János bele is bolondult abba, hogy évtizedek után pozitív színben tüntették fel Nagy Imrét, az '56-os forradalom miatt 1958-ban kivégzett mártír miniszterelnököt:

Szentesi Zöldi László elmondta, hogy még katonaként nézte végig a nagykanizsai laktanyában a Hősök terén zajló eseményeket:

– mesélte el a Demokrata főmunkatársa.

– jelentette ki Bencsik András, aki szerint „a pártállam saját magát felszámolta", majd hozzátette:

A Demokrata főszerkesztője megjegyezte, hogy

a Fidesz már a taxisblokád idején jelezte, hogy „nem vesz részt piszkos játékokban".

A Pestisrácok.hu főszerkesztője, Huth Gergely pedig úgy fogalmazott, hogy

A teljes beszélgetést itt tekinthetik meg: