Három európai uniós projekt indul a családbarát országért

Családbarát Magyarország sajtótájékoztató
Vágólapra másolva!
Szerdán sajtótájékoztató keretében mutatta be a CSBO (Családbarát Ország NK. Kft.), hogy milyen módon segíti három európai uniós projekt megvalósulásával a magyar családok tájékoztatását, szórakoztatását, informálását, emellett családokat támogató programokat fejleszt és valósít meg, melynek eredményeképpen Családbarát ország születik. Elhangzott, hogy ugyancsak a Családbarát ország projekt keretében alakul ki a háromfokozatú Családbarát Hely tanúsító védjegyrendszer, mely hitelesen bizonyítja, ha egy szervezet valóban családbarát szemléletű. A projektek kialakítói a válsághelyzetben lévőkre és a kora gyermekkori fejlesztő képzésekre is gondoltak.  
Vágólapra másolva!

A CSBO egy kutatási, képzési, innovatív és szemléletformáló tudásközpont, mely jelenleg három európai uniós finanszírozású projekt megvalósulását segíti.

A Családbarát ország

A Családbarát ország projekt keretében működő www.csalad.hu

friss és pontos információkkal szolgál a családtámogatásokkal és a Családvédelmi Akciótervvel kapcsolatban,

illetve azok számára is, akik a családi életet érintő más témákban szeretnének informálódni. Az oldal szakértői interjúkkal és életmód tartalmakkal is segíti a családok tájékoztatását és szórakoztatását.

Apák napi meglepetésként pedig Csobot Adél kismamanaplója mellett útjára indul Takács Bence, kétgyermekes televíziós műsorvezető Apajegy(zet) című apa-blogja is.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Ugyancsak a Családbarát ország projekt keretében jön létre a Családbarát Hely tanúsító védjegy, melynek elnyerése hitelesen bizonyítja, hogy egy szervezet családbarát szemléletű, azaz családbarát szolgáltatást nyújt, illetve családbarát munkahelyként működik.

A tanúsítás előfeltétele egy auditvizsgálat, melynek során felmérésre kerül, az adott szervezet.

A három fokozatú (bronz, ezüst, arany) védjegyrendszer kidolgozásával egyidejűleg elkészült a Családbarát Hely tanúsító védjegy weboldala, pályázati felülete is,

ahol egyszerűen benyújthatják pályázatukat a szervezetek a tanúsító védjegy bronz fokozatára.

A http://csalad.hu/csaladbarathely/ oldal tájékoztatást nyújt a minősítésről, megszerzésének feltételeiről és folyamatáról.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Kapcsolj egyből!

A "Kapcsolj egyből!" projekt célja a válsághelyzetben lévők segítése. Az OKIT (Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat) együttműködésében

0-24 óra között elérhetően a kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem áldozatait segítik.

Elkészült egy kampányvideó is, melynek főszereplője, a projekt nagykövete, Pásztor Anna énekesnő.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Gyermekút

A "Gyermekút" projekt a gyermekek 0-6 éves kora között az eltérő, megkésett fejlődés felismerésének és az alkalmazott terápiás, fejlesztő eljárások megismertetése érdekében

mintegy tízezer szakember képzését indította el az érintett ágazatokban

(egészségügy, köznevelés, szociális, gyermekvédelmi, gyermekjóléti terület), valamint mentálhigiénés támogatást nyújt szakembereknek és szülőknek egyaránt.