Részegen okozott halálos balesetet egy dorogi férfi

2019.06.20. 15:42

A 23 éves férfi a barátaival szórakozott egy Bajót melletti pincesoron, amikor ellopta az ismerőse kisbuszát, és öt társával autózni kezdtek. Útközben az autó felborult, és az egyik utas meghalt. A sofőr nem hívott segítséget, elmenekült.

A férfi és a baráti társasága egy pincesoron vett részt egy házi buliban tavaly áprilisban. Később részegen beültek az egyik ismerősük autójába és elvitték. Útközben a férfi a kocsival lehajtott az útról és beborultak az árokba.

Forrás: Police.hu

A balesetben egy 22 éves nő a helyszínen meghalt, négyen pedig megsérültek. A baleset után a 23 éves férfi elmenekült a helyszínről, majd később magától jelentkezett a rendőrségen.

Az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásával és más bűncselekményekkel vádolja a férfit, javasolják a letöltendő börtönbüntetését, közügyektől eltiltását, valamint hogy ne vezethessen többé. Ha az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét, akkor a börtönbüntetése három és fél év legyen, négy évre tiltsák el a közügyek intézésétől, valamint hat évig ne vezethessen semmilyen járművet. Az ügyészség javasolta azt is, hogy a bíróság fizettesse ki a férfival a bűnügyi költségeket - írja közleményében a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.