Ellenzéki roncsderbi: gyanús adatgyűjtés és kevés érdeklődő a sátrakban

előválasztás adatkezelés ellenzék
Vágólapra másolva!
A néhány belvárosi sátortól eltekintve lézengenek az érdeklődök az ellenzéki előválasztás sátrainál, ahol a roncsderbiben részt vevő pártok külön standoknál agitálnak jelöltjük mellett. A Momentum élve az alkalommal még adathalászatba is kezdett, ők ugyanis nemcsak a Fidesz-szavazókat droidnak nevező Kerpel-Fronius Gábor brosúráit tukmálják az emberekre, hanem támogatói aláírásokat is gyűjtenek, ami mellé a személyes adatokat is elkérik. Az előválasztásban részt vevők adatait pedig a MagyarHang Nonprofit Kft., egy Soros Györgyhöz köthető álcivil szervezet kezeli.
Vágólapra másolva!

A Széll Kálmán téren és a Blaha Lujza téren is megnéztük az előválasztás sátrait, ahol ottjártunkkor nem a hömpölygő tömeggel találkoztunk. Ami viszont szemet szúrt, hogy az előválasztásban részt vevő pártok

külön standokat állítottak fel és agitáltak saját főpolgármester-jelöltjük mellett.

Az ellenzéki roncsderbi keveseket mozgat meg Fotó: Csudai Sándor - Origo

Különös ez annak fényében, hogy egy jelölt mögé kívánnak beállni, aki Tarlós István kihívója lehet, mégis teljesen nyilvánvaló: a rivalizálást képtelenek feladni, és mindenki a saját főpolgármester-jelöltjét szeretné látni a szavazólapon ősszel. Egyértelmű: az ellenzéki háború nem fog abbamaradni, ha az ellenzéki roncsderbi véget ér. Azaz, a gyakorlatban nem fog véget érni.

Aláírásgyűjtés egy darab érdeklődővel a Széll Kálmán téren Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az ellenzéki roncsderbin részt vevő pártok közül a legrafináltabbnak talán a Momentum mondható, ők ugyanis az előválasztást arra is használják,

hogy saját - nem biztos, hogy törvényes - adatbázist építsenek.

Aktivistájuk ugyanis a gyanútlan gyalogosok nyakába ugorva nyomja az emberek kezébe a szórólapot, majd a támogatói aláírás és a vele járó adatok megadására kér. Mint azt korábban megírtuk – és most kézbe is kaptuk –, az előválasztásban részt vevők adatait a MagyarHang Nonprofit Kft. kezeli, ami egy Soros Györgyhöz köthető álcivil szervezet. A cég ügyvezetője és tulajdonosa ugyanis az a Varga Máté, aki a Soros-féle Civil Kollégium Alapítványnak is igazgatója egyben.

Az, hogy a Momentum által megszerzett adatokat kik és milyen célból fogják felhasználni, erősen kérdéses, aktivistájuk ugyanis azt a tájékoztatást adta, hogy hírleveleket szeretnének küldeni. Aztán, hogy a magyar állampolgárok adatai külföldi kézre kerülnek-e, mint az Hadházy Ákos aláírásgyűjtési akciója során történt, ez esetben is később fog kiderülni.

A Momentum egy külön standnál kezdett adathalászatba Fotó: Csudai Sándor - Origo

A MagyarHang viszont arról biztosítja a tisztelt választót, hogy adatait sem adathordozón, sem számítógépen vagy bármely más elektronikus úton nem tárolja, és a szavazás végén megsemmisíti. Amennyiben az előválasztás után az ellenzéki pártoktól kap a tisztelt választó megkeresést, hogy kit támogasson a következő választáson, érdemes elgondolkodni, hogy tényleg megsemmisítették-e az adatokat, és valójában milyen célra használják fel.

Előválasztás, adatkezelés, ellenzék Forrás: Origo

Kiderült viszont, hogy sok helyen elég a lakcímkártya a szavazáshoz, ami azért aggályos, mert így valaki többször is szavazhat, elég az hozzá, hogy két szavazás között átjelentkezik.

És megmutatunk egy szavazólapot, amit az egyik külső kerületben egy pillanatra sikerült lefényképezni: meglehetősen tanulságos. Ugyanis az MSZP-Párbeszéd és a Momentum jelöltje neve mellett ott van a párt neve is (Karácsony Gergely esetében két párt), addig Gyurcsány pártja tudatosan eltitkolja a választók elől, hogy a bukott tévériporter, Kálmán Olga mögött ők állnak. Függetlennek lódítják Kálmán Olgát, bízva abban, hogy a választók elfelejtik: Gyurcsány felesége mutatta be, mint jelöltet.

Azaz, a DK - tudva, hogy a legnépszerűtlenebb magyar politikus Gyurcsány Ferenc - szégyelli saját pártelnökét, tisztában vannak vele, hogy el kell titkolni a nem DK-s ellenzéki szavazók elől. Pedig nyilvánvaló: Kálmán Olga politikai értelemben egyenlő Gyurcsány Ferenccel.