A pozitív közösségi élmények helyszíne lehet a felújított óbudai Holdudvar park

2019.06.22. 21:17

Tarlós István azt mondta, az óbudai Holdudvar park revitalizációjával eggyel több budapesti helyszínt találhatnak a pozitív közösségi élményekre vágyó helyi polgárok. A főpolgármester szombaton, a helyszínen tartott avató ünnepségen azt is mondta, a főváros társfinanszírozásával és a helyiek bevonásával megvalósuló projektben Óbuda egyik legjobb szigete újult meg és vált egy olyan agorává, ahova jó lesz baráti-, családi találkozókat szervezni.

A főpolgármester azt mondta, a beruházás jó példa arra, hogy egy helyi közösségi kezdeményezés miként válhat egész Budapest javára.

A Holdudvar parkban egy a korábbinál nagyobb és sokoldalúbb játszóteret alakítottak ki a tér sajátosságát adó dombok között, emellett futókört, sportkertet, pihenősétányt, és kerékpártároló szigetet is találhatnak az ide látogatók.

A magát "ősóbudainak" nevező Tarlós István azt mondta, Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere és munkatársai jó partnerei a fővárosnak a közös fejlesztések megvalósításában. Mint mondta, több évtizede dolgozik együtt a kerület mostani vezetőjével, akivel ugyan olykor összevesznek, de ha Óbudának szüksége van valamire, akkor "összekacsintanak".

Tarlós István főpolgármester beszédet mond a felújított óbudai Holdudvar park avatásán 2019. június 22-énForrás: MTI/Mónus Márton

Tarlós István beszédében elmondta, a tudatos városfejlesztésnek - az adott lehetőségek mellett - mindig a múlt kereteit és a kor követelményeit figyelembe véve kell meghatároznia a jövő irányait.

Ezen a területen Budapest még nagy lehetőségeket rejt, számos tartalékkal rendelkezik, hiszen sok kedvező adottságú, ám ma még kihasználatlan területe van

– mondta.

A főpolgármester azt is mondta,, az úgynevezett TÉR_KÖZ városrehabilitációs pályázatokon a fővárosi és kerületi önkormányzatok a helyi lakókkal együttműködve igyekeznek megvalósítani fejlesztéseiket.

Ez az egyik biztosítéka annak, hogy a közösségi terek megújítása valós igényekre épülhessen, a városlakókban pedig felelősségteljes, tulajdonosi szemlélet alakuljon

- mondta.

Szerinte egy város élhetősége nagy mértékben múlik közterületei minőségén.

Ott jó élni, ahol az utcák sétára csábítanak, ahol karaktere van az épített és a természeti környezetnek

– mondta.

Tarlós István elmondta, mára sokat veszítettek jelentőségükből a helyi, személyes kapcsolatok, azonban a XX. század szemléletéből sem szabad mindent kidobni, ennek szellemében pedig Budapesten, és azon belül Óbudán is egyre több helyszín teszi lehetővé, hogy az emberek újra odafigyelhessenek egymásra.

Budapest lakossága is ki van éhezve a pozitív fejleményekre, arra hogy a gyűlölködés megszűnjék

– mondta.

A főpolgármester szerint a jövő tervezése közben "meg kell védeni azt, ami a sajátunk", nem csak a földet, hanem a kultúrát, a szokásokat, "egyáltalán azt, ami mi vagyunk". Mint mondta, Óbuda jelenlegi vezetői ebben kiváló munkát végeznek, hiszen tudatosan készülnek a jövőre.

Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere (Fidesz-KDNP) kezet fog egy gólyalábas zenésszel a felújított Holdudvar park avatásán. Mellettük Tarlós István főpolgármesterForrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Mónus Márton

Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere (Fidesz-KDNP) beszédében reményét fejezte ki, hogy a park megújításában létrejött kreatív együttműködés modell értékű lesz. Elmondta, a helyi közösségek egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a közösségi terek alakításakor, a Holdudvar park revitalizációja pedig tovább javította Óbuda élhetőségét, valamint a városrész család- és gyerekbarát használhatóságát.

A kerület vezetője azt is mondta,

a tervezéskor a környéken lakó több mint 200 kutyatulajdonosra is gondoltak, akik az esti órákban póráz nélkül sétáltathatják állataikat a nekik fenntartott területen.

Bús Balázs azt mondta, a Holdudvar Park megújítását a főváros 449 millió forinttal, Óbuda-Békásmegyer pedig 300 millió forinttal támogatta.