Erre a nőre a kutyámat se bíznám - a kommentelők felháborodtak Kálmán Olga lopásán

2019.06.23. 20:10

Erre a nőre a kutyámat se bíznám; enyveskezű a jelölt; lopni nem szép dolog, valamint aki hazudik, az lop is – ilyen és ehhez hasonló hozzászólások érkeztek Kálmán Olgának, a Gyurcsány által támogatott főpolgármester-jelöltnek a szombati bejegyzése alá, amelyben jogosulatlanul használta fel az ATV felvételét. 

Az Origo elsőként számolt be róla, hogy Kálmán Olga engedély és felhatalmazás nélkül használt egy, az ATV tulajdonában lévő felvételt szombaton közzétett kampányvideójában. Egész pontosan az általa vezetett Egyenes Beszédnek egy hét évvel ezelőtti adásából kölcsönzött részleteket, a műsorban Tarlós Istvánnal beszélgetett. Nemcsak a – Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója által megerősített –szerzői jogsértés az egyetlen probléma az akcióval, komoly erkölcsi aggályokat vet fel, hogy a felvétel manipulatív módon került megvágásra, azt sugallva, a főpolgármester alárendelt szerepet játszott az interjú során. Mindezt úgy, hogy bár volt ilyen párbeszéd, de a vágással kiemelte a szövegkörnyezetből, és csak azt a részt tette be, ami szerinte az ő fölényét mutatja. Ez valósággal kiverte a biztosítékot a kommentelőknél, akik tömegével fejezték nemtetszésüket a poszt alatt.

Engedély nélkül használta fel a videót, az ATV-nem adott rá engedélyt. Igaz a mondás aki hazudik az lop is.

– írta az egyik hozzászóló, hozzátéve, hogy „Kálmán Olgára, hibbant Néróra és csapatára is igaz a mondás, miszerint a zsák megtalálja a maga foltját”.

Forrás: Facebook

Mások azt kifogásolták, hogy a bukott tévés kampánystábja „összevissza” vágta a felvételt. „Ennyire telik csak ettől a nőtől?” – tette fel a kérdést. 

Forrás: Facebook

Talán a legmarkánsabb véleménye annak a kommentelőnek volt, aki azt írta, hogy „gyomorforgató” Kálmán Olgának a „gátlástalansága”. Úgy látja, a Gyurcsány által támogatott politikus „visszaélt” a még tévés korszakában készített felvétellel, és manipulatívan kivágott belőle részleteket.  

Erre a nőre a kutyámat se bíznám!

– vonta le a végkövetkeztetést. 

 

Forrás: Facebook

Volt olyan, aki egyenesen enyveskezűnek nevezte az egykori tévést a lopott videó miatt. „Nem beszélve, hogy elég ciki, milyen felkészületlen a vitákon” – tette hozzá, finoman arra utalva, hogy egyesek szerint még ma sincs teljesen kész Kálmán Olga Budapest-programja. 

Forrás: Facebook

„Lopni nem szép dolog, de ezt még össze is vágni? Számomra ez vérlázító. Kértél engedélyt az ATV-től a videó felhasználására?” – érkezett a következő észrevétel és kérdés a Gyurcsány-közeli politikushoz.

Forrás: Facebook

Az ominózus poszt alatt rengeteg olyan hozzászólást lehet olvasni, amelyekben egyrészről Gyurcsány Ferencnek való alávetettségét, másrészről a hozzá nem értését kifogásolták. „Tarlós István szakember, Kálmán Olga meg Gyurcsány Ferenc bábja” – összegezte valaki a baloldali főpolgármester-jelöltség körül kialakult harcok lényegét.

Forrás: Facebook

Hiába azonban az emberek véleménye, Kálmán Olga vasárnap is elsütötte ugyanazt a „trükköt”. Ahogy beszámoltunk róla, Kálmán Olga újabb olyan poszttal jelentkezett közösségi oldalán, amelyben jogosulatlanul használta az ATV tulajdonában lévő felvételt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK