Végigrabolták Nyugat-Magyarországot, bíróság elé állnak

2019.06.25. 17:23

A Veszprémi Járási Ügyészség rablással, kifosztással és lopással vádol öt pécsi férfit és szekszárdi társukat. 2017 nyarán autóval utazgattak a Dunántúlon, és nyugdíjasoktól vittek el pénzt és ékszereket. - írja az Ügyészség oldala. 

Az egymással rokoni kapcsolatban álló férfiak elhatározták, hogy lopásból próbálják eltartani magukat és családjukat.

2017 júniusa és júliusa között autóval körbeutazták az egész Dunántúlt, és összesen nyolc lakásba törtek be,

amely közül négy esetben nem sikerült elvinniük semmit, mert észrevették őket a szomszédok, vagy maguk a lakók. 

De a dolgukat megkönnyítette, hogy legtöbb esetben a lakók épp a kertben dolgoztak, vagy a lakásban pihentek, az ajtót pedig nyitva hagyták. De olyan is előfordult, hogy hamis kulcsot használva jutottak be a házba.

Egyszer pedig kivárták, amíg egyedül marad az idős asszony. Ekkor ketten besurrtantak a háza udvarába, ésúgy tettek, mintha az eladó házról érdeklődnének az asszonytól. Közben hazatért a férje, akit szintén igyekeztek szóval tartani, miközben harmadik társuk kidöntötte a szomszédos, lakatlan épület kerítését, és bemászott a telekre. A ház ajtaja nyitva volt, a férfi könnyedén bejutott. Az idős házaspár pénzét egy bonbonos dobozban találta meg, amit felmarkolt, és a hátsó kerten keresztül elszaladt vele.

2017 július elején a tolvajbanda négy tagja Nyergesújfaluba utazott, ahol ketten surrantak be a kiszemelt lakásba, amíg társaik az autóban várták őket. Az egyik férfi megpróbálta az ágyban fekvő nyugdíjas férfit az udvarra vonszolni, mialatt társa felfeszítette a szobában lévő kisszekrényt, ahonnan egy aranyórát és 2 millió forintot zsákmányolt. Az idős lakó észrevette, hogy tolvajok járnak a házában. A küszöbön megpróbálta feltartani, de a férfi félrelökte az ajtóból, aztán társával együtt kimenekültek az épületből, és végül elhajtottak a helyszínről.