Vekerdy Tamást nem zavarta Márki-Zay gyerekverős véleménye

2019.06.25. 13:59

Telefonon sikerült az Origónak elérnie Vekerdy Tamás pszichológust, aki meghökkentő módon nemcsak, hogy nem volt hajlandó elhatárolódni Márki-Zay Péter gyermekfenyítős nyilatkozatától, hanem egyenesen védelmébe vette őt. "Nagyra becsülöm Márki-Zay Pétert" - mondta a liberális nevelés hazai "atyja" portálunknak, majd ezután magából kikelve, emelt hangon azzal tagadta meg kérdéseinkre a válaszadást, hogy "nem hajlandó lejárató kampányban részt venni". A balliberális elit tagjai ismét összezártak egy kényes ügyben, még annak árán is, hogy szögesen szembementek az általuk korábban hangosan hirdetett elvekkel. 

Márki-Zay Pétert nagyra becsülöm 

- ez volt az egyetlen érdemi gondolat Vekerdy Tamástól, a kisgyermekekkel szembeni testi fenyítés egyik leghangosabb hazai ellenzőjétől, miután az Origónak sikerült telefonon elérnie őt. Mint ismert, a balliberális politikus arról beszélt a hódmezővásárhelyi Radio Color családi magazinműsorának múlt heti adásában, hogy a gyereknevelés során belefér a testi fenyítés alkalmazása, sőt még a kanadai szabályozást is importálná ennek érdekében. Vekerdytől azt szerettük volna megtudni, hogy a liberális nevelés atyjaként mit szól Márki-Zay nevelési szokásaihoz, érdemben azonban nem válaszolt kérdéseinkre. "Nem akarok véleményt mondani, az Origónak nem szívesen nyilatkozom" - mondta megkeresésünkre végtelenül szerényen a balliberális pszichológus, aki úton-útfélen elmondja véleményét gyermeknevelési kérdésekben, csak portálunknak nem. Miután a konkrét esetre nem kívánt érdemben reagálni, korábbi nyilatkozataival szembesítettük, és azt tudakoltuk tőle, egyetért-e általánosságban a gyerekek testi fenyítésével, amire eltorzult, emelt hangon azt kezdte el hajtogatni, hogy "nem veszek részt lejárató kampányban". Több kérdésünk volt hozzá, azonban mindegyiket elintézte ezzel a mondattal. 

Hiába tehát Márki-Zay középkori nevelési módszerei, a liberális nevelés atyja nem volt hajlandó elhatárolódni tőle, sőt, még védelmébe is vette. 

Nem először fordult elő, hogy amikor a balliberális táboron belül ilyen típusú "komplikáció" merült fel, akkor az elit tagjai szorosan összezártak még annak árán is, hogy szögesen szembementek az általuk korábban hangosan hirdetett elvekkel. Elég csak Havas Henrik szexuális zaklatásos ügyére gondolni, amikor több balos értelmiségi behúzta fülét-farkát, többek között Vágó István bukott kvízprofesszor is.

Vekerdy Tamás pszichológus nagyra becsüli Márki-Zay Pétert, még az után is, hogy testi fenyítés alkalmazásával nevelte gyermekeitForrás: Facebook

Vekerdy Tamás egész pályafutása alatt a modern gyermeknevelés atyjaként építgette magát. A balliberális pszichológus véleménye éppen azért volt érdekes Márki-Zay nyilatkozata kapcsán, hiszen ma délig ő volt az egyik legnagyobb ellenzője a családon belüli erőszaknak, illetve a kisgyermekekkel szembeni testi fenyítés alkalmazásának. Korábban még úgy határozta meg ars poeticáját portálunknak, hogy "adj szabadságot a gyerekednek!" 2013-ban a hvg-nek nyilatkozva pedig azt mondta, hogy 

nevelő célzatú pofon nincs, az odasózás mindig szülői kudarc. 

Az interjúban nem ez volt az egyetlen gondolata, amivel karakánul kiállt a gyermekek testi fenyítése ellen. 

Nincs is olyan, hogy egy pofon, mert általában vagy ver valaki, vagy nem." 

Pár évvel később - szintén a balliberális hetilapnak - egyenesen azt találta mondani, hogy „ütik-verik, miközben túlszabályozzák a gyerekeket, és hangoztatják a macsó baromságokat, hogy jó lenne, ha megint kötelező lenne a katonaság, mert akkor végre minden fiatalember megtanulná, hogy hol lakik a magyarok istene, a nőknek meg a konyhában, a fakanál mellett van a helye".

Úgy látszik, ami Hódmezővásárhely politikusának belefér, az az átlagpolgárnak nem. 

KAPCSOLÓDÓ CIKK