Negyvenöt kilométernyi fővárosi földutat aszfaltoznak le az év végéig

2019.06.26. 15:19

Várhatóan negyvenöt kilométernyi fővárosi földutat aszfaltoznak le az év végéig a budapesti útépítési program keretében, és ez a földutak mintegy húsz százalékát jelenti – közölte Szatmáry Kristóf, a program koordinációjáért felelős miniszteri biztos szerdán Budapesten újságírókkal, aki hozzátette, hogy a program második üteme folyamatban van.

A program keretében a pesti oldalon elsőként elkészült XVI. kerületi út átadóján Szatmáry Kristóf közölte, hogy a tervek szerint négy-öt éven belül az összes fővárosi belterületi földutat leaszfaltozzák.A politikus, aki a körzet fideszes parlamenti képviselője is, elmondta, hogy két évvel ezelőtt a XVI. kerületi képviselők vetették fel a Fidesz budapesti választmányán, hogy a fővárosi külső kerületekben lévő földutak aszfaltozására támogatásra lenne szükség. Ezután kezdeményezték a kormánynál egy budapesti útépítési program elindítását.

Első lépésként 10 milliárd forintot biztosított a kormányzat a programra. A tavaly év végén kiírt pályázatra 14 kerület 188 földút aszfaltozására nyújtott be pályázatot. Ezek hossza 45 kilométer, ami a budapesti földutak mintegy 20 százaléka. Ezeket várhatóan az év végéig leaszfaltozzák.

Szatmáry Kristóf kitért arra is, hogy az első körben nem az összes forrásra érkezett pályázat, így a program második körében mintegy 2 milliárd forintra írtak ki pályázatot. Ennek keretében öt kerület pályázott mintegy tíz kilométernyi út megépítésére.

A példaértékű program a kormány, a főváros és a kerületi önkormányzatok együttműködésének köszönhetően valósulhat meg – hangsúlyozta a kormánypárti politikus.

Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere elmondta, hogy a kerületben a most elkészült utca mellett további kettő már átadás előtt van. A kerületben összesen 11 utat építenek ki – közölte Kovács Péter.