Szabályos vérfürdőt rendezett egy bácsbokodi férfi egy csontozó késsel

2019.06.27. 16:38

Egy bácsbokodi férfi rátámadt egy szórakozó társaságra, mert azt hitte, hogy rajta nevetnek. Hazament egy csontozó késért, majd visszatért. Három embert megkéselt.

Az egyik helyi étteremben zártkörű rendezvényt tartottak még tavaly júliusban. Az étteremmel szemben lakó férfi 21 óra után, részegen ért haza. Az étterem teraszán nevetgéltek a vendégek. A férfi azt hitte, hogy rajta szórakoznak. Bement a lakásába, és magához vett egy 15 centiméteres csontozó kést. 

A háta mögött tartva a kést elindult a társaság felé, közben üvöltözni kezdett. Az egyik alkalmazott észrevette, hogy kés van nála, és próbálta meggyőzni, hogy a vendégek nem rajta nevettek. Mivel ez nem sikerült, a nő elkiáltotta magát, hogy vigyázzatok, kés van nála. 

Amikor a férfi a társasághoz ért, egy teraszra kilépő vendég felé szúrt. Őt a mellette álló férfi ellökte a szúrás elől, ezért az ő csuklójába szúródott a kés. Ezután a támadó egy másik férfit hason szúrt, majd kergetni kezdte azt a férfit, akit korábban a csuklóján talált el. 

Egy harmadik vendég megpróbálta lefegyverezni a férfit, de a földre került, és a támadó őt is megszúrta az oldalán. A részeg férfi csak ezek után állt le.

A csuklón szúrt férfinak megsérült az orsócsonti verőere és a karizma, a vérvesztés miatt csak a szakszerű ellátásnak köszönhető, hogy nem került életveszélyes állapotba. A hason szúrt idősebb férfinak a máját is elérte a kés, életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta. 

Az ügyészség életveszélyt okozó testi sértéssel vádolja a támadót, javasolják a börtönbüntetését. Az ügyben a Kecskeméti Törvényszéken döntenek majd.