Magyarország komolyan veszi vállalásait a védelmi költségek növelése terén

2019.06.27. 16:02

Magyarország komolyan veszi vállalásait a védelmi költségvetés növelését illetően, a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy teljesítse a NATO-célkitűzéseket ezen a téren – jelentette ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter csütörtökön Brüsszelben.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter a NATO tagállamainak kétnapos védelmi miniszteri találkozóján vett részt a belga fővárosban, amelyen tájékoztatása szerint teljes volt az összhang a résztvevők között abban, hogy az észak-atlanti szövetség további erősítésére van szükség, egyebek mellett a terrorizmus elleni harc terén is.

Noha Magyarország biztonsági helyzete stabilnak nevezhető, az ország a keleti és a déli veszélyeztetettségi irány metszéspontján fekszik, így kiemelt prioritás számára például a Nyugat-Balkán stabilitása. Azon tagállamokkal is szolidárisnak kell lenni, amelyek a másik irányú fenyegetettséget érzik meghatározóbbnak.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, Mark Esper amerikai és brit Penny Mordaunt védelmi miniszter (első sorban b-j), valamint Benkő Tibor honvédelmi miniszter (második sor, k) csoportkép készítésén vesz részt a NATO-tagállamok védelmi minisztereinek találkozóján a katonai szövetség brüsszeli székházában 2019. június 27-énForrás: MTI/AP/Virginia Mayo

A NATO tagországai 2014-ben azt vállalták, hogy 2024-ig bruttó hazai termékük (GDP) legkevesebb 2 százalékára emelik védelmi kiadásaikat. Ezt a szintet idén hét állam éri el, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Lengyelország, Románia, Görögország, Észtország és Lettország.

Benkő elmondta, hogy Magyarország is fel fog zárkózni a kitűzött határidőig, ahogy azon vállalásainak is eleget tesz, hogy a kiadások 20 százalékát fejlesztésre fordítsa.

Egy erős Magyarország erős honvédséggel a NATO és a régió biztonságát is szolgálja – fogalmazott.

Rámutatott, hogy az ország növeli a békefenntartásban és a különböző más műveletekben részt vevő katonái számát, ugyanis fontos a gondokat a keletkezésük helyén kezelni.

Arról számolt be, hogy Magyarország és Horvátország megkezdi egy többnemzeti hadosztály-parancsnokság felállítását, amely a térség biztonságát fogja szolgálni.

Az innováció kapcsán beszélt arról is, hogy a honvédségnél létrehoztak egy központot a korszerűsítés koordinálása érdekében, valamint két héttel ezelőtt átadták a kiberműveleti kérdésekkel foglalkozó akadémiát, amely már meg is kezdte a működését.

Felelőtlen gondolkodásra vall, ha egy ország nem a biztonságát helyezi előtérbe. Ha nincs biztonság, nincs miről beszélni – mondta Benkő.

A honvédelmi miniszter újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy az elrettentő intézkedések mellett további tárgyalásokra is szükség van Oroszországgal a szárazföldi telepítésű, közepes és rövid hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló szerződés (INF) ügyében.