Szijjártó Péter: Rémhír, hogy Ausztria lezárja a magyar határon átvezető utak többségét

AVL
Érd, 2019. június 24. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a hajtóműrendszerek fejlesztésével, szimulációjával és tesztelésével foglalkozó AVL Hungary Kft. zöldmezős beruházás keretében épülő érdi regionális kutatás-fejlesztési központjának alapkő-letételi ünnepségén 2019. június 24-én. A kormány hárommilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a 12,5 milliárd forintos beruházáshoz. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Az osztrák-magyar határon átvezető harminc út közül csak hat esetében van szó esetleges ausztriai korlátozásról - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-nek, miután megbeszélést folytatott Hans Peter Doskozil Burgenlandi tartományfőnökkel Eisenstadtban.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter rémhírnek nevezte, hogy Ausztria lezárja a határon átvezető utak többségét.

A szóban forgó hat út közül csak egy aszfaltozott, a többi földút.

Az utak ügyében létrehozott munkacsoport a határ két oldalán élő helyi közösségek érdekeinek figyelembevételével folytatja egyeztető munkáját.

- tette hozzá.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a 365 kilométer hosszú magyar-osztrák határon

átlagosan 12 kilométerenként lehet szabályosan átkelni.

Ez közép-európai viszonylatban jónak számít, mivel a térségben 40 kilométer az átlagos távolság a határátkelőhelyek között. A nyugat-európai mutatószám viszont 2,5 kilométer - tette hozzá.

Szijjártó Péter bejelentette, hogy pénteken Kőszegnél újabb határkeresztező út alapkövét teszik le, és folytatódik további három hasonló, szerződésekben rögzített, uniós pénzből épülő út előkészítése.