Kunhalmi Ágnes táncolására nincs épeszű magyarázat - videó

2019.06.27. 11:22

Kunhalmi Ágnestől, az MSZP választmányi elnökétől láttunk már furcsa dolgokat. De most sem tudjuk pontosan definiálni, hogy mi történik a Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje által tartott sajtótájékoztató hátterében még szerdán délelőtt. A politikus nem először viselkedett furcsán. 

Kunhalmi Ágnes az Örs vezér téren tartott sajtótájékoztató közben mutatott be egy sajátos koreográfiát, majd a végén mintha beleintegetne a kamerába is. Vagyis úgy tűnik, a produkciót a széles publikumnak szánta. 

Nem ez az első eset, hogy Kunhalmi Ágnes furcsa dolgokat csinál vagy éppen mond. Legutóbb, amikor a XVIII. kerületi Bókay-kertben ünnepelte a május elsejét, akkor a teljes érdektelenségbe fulladt rendezvényről élőben be is jelentkezett, és azt találta mondani, hogy „ma ünnepeljük az Európai Unió 15. születésnapját”. A valóság ezzel szemben az, hogy Magyarország idén a 15. évfordulóját ünnepelte annak, hogy beléptünk az EU-ba. 

Február 18-án a Fidesz közel 3 millió szavazóját lepatkányozó Bangóné Borbély Ildikó társaságában az Országgyűlés Mentelmi Bizottsága előtt tiltakozott papírlapokkal.A fojtani szót azonban nem sikerült helyesen leírniuk...

Kunhalmi Ágnes  FORRÁS: MTI/BALOGH ZOLTÁN

A Fidelitas debreceni csoportja emiatt egy magyar helyesírási szótárral lepte meg az (ál)oktatási szakértőt, de Kunhalmi nem fogadta el a kormánypárti fiatalok ajándékát.

2018 decemberében az MTVA székházában nyújtott teljesítményéért az MSZP politikusa méltán kiérdemelte az Arany Málna-díjat.

Amúgy azt (is) érdemes tudni róla, hogy színésznőnek készült, felvételizett a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, de nem járt sikerrel.Ennek ellenére a Mission Impossible című film egyik jelenetébe mégis bele tudta magát képzelni.

Kunhalmi, miután betört a köztévé épületébe, akcióhősként nekirontott az egyik ajtónak, majd eljátszva az ütközést, másfél métert zuhant visszafelé.

Emlékezetes alakítása volt Kunhalminak, amikor egy 2016. decemberi sajtótájékoztatón elkezdett idétlenül röhögni. 

Kunhalmi Ágnes hasonló nevetésben tört ki a parlamentben még 2015 júniusában, amikor egy nemzetközi vasúti fuvarozási egyezményről beszélt. Akkor az ülést vezető Sneider Tamás megszakította a felszólalást, de később Kunhalmi folytatni tudta a hozzászólását.

2016-ban egyébként a kormánypropaganda nevetségességével magyarázta Kunhalmi Ágnes azt, hogy miért nem tudta rendesen megtartani sajtótájékoztatóját. Az MSZP akkori budapesti elnöke azt már korábban elismerte, hogy nem állt a helyzet magaslatán. Röhögőgörcsöt kapott többször is, összevissza beszélt. Több újság arról írt, hogy részeg volt, esetleg valamilyen szer hatása alatt állt. Molnár Gyula, az MSZP akkori elnöke szerint párttársának nem kellett volna kiállnia újságírók elé, ha úgy érezte, hogy ezt nem tudja megtenni. Ez nem pártügy – mondta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK