Kéjbarlang lehetett Lagzi Lajcsi lakóparkjában

2019.06.28. 11:19

Lagzi Lajcsit áram-, víz- és gázlopással gyanúsítják. A pere már két éve tart. Egy évekkel ezelőtti vallomásból kiderült, hogy a hozzá köthető Boglárka lakópark lakásában egy kéjbarlang is üzemelt – írja a Bors.

A zenész pere csütörtökön folytatódott a budaörsi bíróságon. Egy korábbi, májusi tárgyalást pótoltak, akkor ugyanis Lagzi Lajcsi rosszul lett, a mentő vitte kórházba. A tárgyalóteremben felolvasták a harmadrendű vádlott 5 évvel ezelőtti vallomását, amelyben elhangzott, hogy a Boglárka lakópark egyik lakásában a mérőórák ellenőrzésekor furcsa dolgokat is találtak. A plafonon tükör volt, vörösek voltak a függönyök és a drapériák, hangulatvilágítás, jakuzzi a fürdőben. A fiókokban pedig óvszerek és segédeszközök voltak.

Lagzi Lajcsi elmondása szerint ő is csak a peranyagból tudta meg, hogy volt egy ilyen lakás.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Láncon hozták az egyik tanút

Lagzi Lajcsi a Borsnak elmondta, hogy újra érzi magában az erőt, és nem fogja feladni. A vád beidézett tanúját rabláncon vezették be a tárgyalóba, amire Lagzi Lajcsi úgy reagált,szerinte nem lehet hiteles egy bünöző. Lagzi Lajcsi nem kötött vádalkut, így ha a bíróság bűnösnek találja, akár 12 évre is börtönbe kerülhet.