Dömötör Csaba: Karácsony Gergely alkalmatlan arra, hogy Budapest főpolgármestere legyen

Vágólapra másolva!
A Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas Nyári Szabadegyeteme szombati napján kerekasztal-beszélgetést szervezett, Fidelitas, öröklött felelősség címmel Ágh Péter, Dömötör Csaba parlamenti államtitkár, Gyopáros Alpár kormánybiztos, Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, illetve Ovádi Péter részvételével. A fiatal politikusok – akik mind a Fidelitasból indultak – jelenleg valamennyien országgyűlési képviselők is. Az esemény házigazdája Böröcz László, a Fidelitas elnöke, a Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyettese volt.
Vágólapra másolva!

Böröcz László elsőként azt a kérdést vetette fel, hogy hogy kerültek a ma már tapasztalt politikusnak számító, fent említett fiatalok a Fidelitasba?

Gyopáros András, Ovádi Péter, Böröcz László, Dömötör Csaba, Nyitrai Zsolt és Ágh Péter Forrás: Arpad Foldhazi/Földházi Árpád

Dömötör Csaba parlamenti államtitkár válaszában elmondta, hogy a 2002-es választás óta vesz részt aktívan a közéletben, azóta minden kampányban szerepet vállalt.

Közölte, hogy

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott 1994-ben csatlakozott a Fideszhez, mert akkor még nem igazán értette, hogy a volt kommunisták hogy tértek vissza.

1998-tól önkormányzati képviselő lett, a Fidelitasba szintén '98-ban lépett be, és megalapította annak az egri tagozatát.

Ez lett az első vidéki Fidelitas-szervezet.

Ágh Péter úgy került kapcsolatba a jobboldallal, hogy 1998-ban meghallgatta Orbán Viktor miniszterelnök beszédét, és lényegében ez inspirálta később a politikai pályafutás felé.

– tette hozzá,

a Fidelitasban jó és maradandó dolgokat akarunk alkotni.

Ovádi Péter még szülővárosában, Veszprémben találkozott először a Fidelitasszal. A szervezet keretén belül a munkát kampánnyal kezdte.

Gyopáros Alpár Csornán csatlakozott a Fideszhez, majd később a Fidelitashoz is, amely szerinte

Európa legerősebb ifjúsági szervezetének számít.

A Fidelitas tagjai Forrás: Arpad Foldhazi/Földházi Árpád

Böröcz László kiemelte, hogy 2016-ban volt 20 éves a Fidelitas, van egy fejlődési pályája az ifjúsági közösségnek, most már egy alumni szervezetet is létrehoztak.

Majd így folytatta:

Dömötör véleménye alapján

a jobboldal sikereit az tette lehetővé az elmúlt években, hogy van erős vezetője, világos terve azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetne előrelendíteni az ország ügyeit, emellett erős a társadalmi beágyazottsága.

Ez utóbbi alapjait az ellenzéki időszakban sikerült megteremteni szívós munkával – fűzte hozzá.

Nyitrai szerint kormányon lenni sokkal jobb, mint ellenzékben, ugyanakkor ez sokkal nagyobb felelősséget kíván, nem csak rangot jelent. Ellenzékben nehezebb lenni, akkor a kormányzásra való felkészülésre kell helyezni a hangsúlyt – mondta.

A miniszterelnöki megbízott véleménye alapján, a Fideszen és a Fidelitason belüli építkezés évei után, 2010-ben az volt a kérdés, hogy kivezessük az országot a csődből.

Nyitrai emlékeztetett rá, hogy

A politikus kijelentette, hogy a 2003-as gesztenyéskerti nyilatkozattal vált a Fidesz igazi szövetséggé, aminek része a Fidelitas.

A Fidelitas mindig megmondta, hogy miről szólt a nemzet, például Medgyessy Péter volt miniszterelnök ellen is tüntetést szervezett – nyomatékosította álláspontját.

A miniszterelnöki megbízott szerint

a 2008-as, „háromigenes népszavazás” után lett biztos, hogy 2010-ben nyer a jobboldal. A kampányból természetesen a Fidelitas is kivette a részét,

elsősorban a tandíj kérdésében.

– fűzte hozzá Nyitrai.

A politikus hangsúlyozta, hogy

a Fidelitas a leghazafiasabb és a legbátrabb fiatalok köre.

Orbán Viktort idézve elmondta, hogy a 68-asok és 90-esek a lázadók két kategóriája, a 68-asok tették tönkre Európát, és a 90-esek vívták ki a szabadságunkat, az utóbbi generációnak az örököse a Fidelitas.

– hangsúlyozta Nyitrai.

Böröcz László hozzátette, hogy

a Fidelitas tagjai tenni akarnak az országért, a közösségért, nem csak a pozíció kell nekik.

A Fidelitas elnöke ezt követően a nemrég indult Magyar Falu Programról kérdezte Gyopáros Alpárt, aki a program kormánybiztosa.

Gyopáros közölte, hogy csökkent a falvak népességaránya a városokhoz képest, a rendszerváltás után „menekültek” a fiatalok a falvakból, de

Szerinte a kisközösségek még léteznek a falvakban, és ezeknek a fennmaradása egy fontos dolog.

„Ez nyilván a fiatalokon múlik” – tette hozzá.

A kormánybiztos kiemelte, hogy

a rendszerváltás óta soha nem támogatták úgy a falvakat, mint most.

Böröcz László az ellenzék világlátását szemléltetve elmondta, a Fidesz közel 3 millió szavazóját lepatkányozó, a határon túli magyarok ellen plakátokkal uszító, az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó országgyűlési képviselő hozzáállását a kormány egyik családpolitikai vívmánya, a nagyszülői gyed iránt.

Bangóné szerint „a nagyszülői gyed felháborító, mert a Fidesz el akarja venni a nagyszülők pihenési lehetőségét...”

„Ilyenkor nincs mit magyarázni” – fűzte hozzá Böröcz.

Ovádi Péter véleménye alapján a siker kulcsa, hogy fiatalokkal kell dolgozni, az ő csapatában szinte csak fiatalok voltak és vannak.

Az egykori fidelitasos képviselő egyébként a 2018-as országgyűlési választásokon az álfüggetlen Kész Zoltántól szerezte vissza

a Fidesz számára a veszprémi mandátumot.

A beszélgetés végén elhangzott néhány kérdés a közönség részéről.

A Fidelitas és vendégei Forrás: Arpad Foldhazi/Földházi Árpád

Többek között azt kérdezték Dömötör Csabától, hogy mi a véleménye a budapesti, ellenzéki előválasztás győzteséről, Karácsony Gergely zuglói polgármesterről.

A budapesti főpolgármester-választás kapcsán Dömötör elmondta,

– zárta a kerekasztal-beszélgetést a parlamenti államtitkár.