Új megvilágításba kerül a magyar reformkor

2019.07.02. 15:13

Mind a hazai közép-, mind a felsőoktatásban óriás hiányt pótol az Országház Könyvkiadó legfrissebb munkája. Dobszay Tamás könyve a rendi országgyűlések történetét tekinti át 1790-1848 között. Az újkori magyar történelem egyik legpezsgőbb időszakáról kapunk egy olyan képet, amit eddig sajnos nem ismerhetett meg a széles nyilvánosság.

„A mi rendi alkotmányunk fő kötése az uralkodó s a nép közti kölcsönös kötés; megvan ebben mindkettőnek egymás iránti jussok s kötelességük határozva. A kötésnek magának fő részei ezek: a mindeneket kötelező törvényt csak együtt, azaz a nép képviselői által s uralkodó közmegegyezésből hozhatják. Az uralkodó csak ilyen törvények szerint uralkodhatik, s csak ily törvények végrehajtására van törvényes jussa."

Wesselényi Miklós éppen 1830 körül a rendiség és a modern parlamentarizmust majd megteremtő szabadságmozgalom korszakfordulóján írt mondatai a kései rendi országgyűlés kétarcúságát mutatják. A magyar rendiség és országos képviseleti intézménye legteljesebben kifejlett formáját működéseinek utolsó évtizedeiben nyerte el. A rendi alkotmány utolsó korszaka időben egybeesik azzal, amit reformkornak, vagy reformtörekvések korának nevezünk: Széchenyi, Wesselényi, Deák, Kossuth, Batthyányi működésének idejével, amely a rendiség keretei között ugyan, de már annak meghaladásán, megszüntetésén munkálkodott.

Az átmenet kora

A rendi országgyűlés utolsó évtizedei (1790–1848) című kötet részletező alapossággal mutatja be a kései magyar rendi országgyűlések szerveződésének elveit, összetételét és működési mechanizmusait. A korszak sajátosságait figyelembe véve felhívja a figyelmet az öröklött formákban bekövetkezett változásokra, amelyek már a modern parlamentarizmus irányába módosították a törvényhozó hatalom munkáját. A kötetnek a tartalomhoz szorosan illeszkedő gazdag képanyaga is segít eligazodni a változások iránt fogékony több mint fél évszázad eseményeiben.

Egy nagyon rendhagyó és egyben felemelő korszakról kaphatunk átfogót képet az Országház Könyvkiadó legfrissebb kiadványábólForrás: Origo

A kötet teljes mértékben hiánypótló munka, mivel alapvetően nem egy eseménytörténetet mutat be, hanem hogy milyen körülmények között működött az országgyűlés azokban a meglehetősen izgalmas évtizedekben. Persze mindenkinek a reformkor és a napóleoni háborúk jutnak az eszébe erről a korról, de a színfalak előtt sok esetben a korábbi évtizedek küzdelmei folytatódtak. Mivel az akkori országgyűlések működése nagyban hasonlított a 18. századira, ezért érdemes az egész korszakot egységesnek tekinteni. A kiadvány ezt a szemléletmódot teljes mértékben kielégíti.

Meghatározó maradt az abszolutizmus

Negyedszázadnyi önkényuralom után, 1790-ben a Habsburg uralkodók visszatértek a rendekkel való együttműködés útjára, és a francia háborúk ideje alatt 1790 és 1812, majd 1825 és 1848 között rendszeresen összehívták a magyar rendi országgyűlést. A diétát mellőző közbeeső tizenhárom év ellenére a vizsgált időszak fontos szakasza a magyar parlamentarizmus történetének, a modern alkotmányosság előzményeinek. A két táblában szerveződő országgyűlés, amely Közép-Európában egyedülálló mértékben biztosított politikai befolyást széles társadalmi csoportoknak, összetételét és működési formáit a 18. századból örökölte.

A Szent Korona tagjainak tekintett, politikai jogokkal bíró rendek érdekeit jelenítette meg a királyi hatalommal szemben. A diéta a törvényalkotás mellett betöltötte a közügyek megvitatását, érdekek kifejezését lehetővé tevő politikai fórum szerepét is, illetve a rendek fontos társasági és ünnepi eseménye volt, amely nemcsak képviselte, hanem alakította is a közvéleményt. Alkalmasnak bizonyult a rendek, s áttételesen az ország egésze érdekeinek bizonyos fokú érvényesítésére is az abszolutista törekvéseit le nem vetkező királyi hatalommal szemben.