Portik Tamás adhatott utasítást Prisztás József barátjának likvidálásra

2019.07.02. 14:12

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) július 1-jén megküldte a Fővárosi Főügyészségnek az L. Csaba sérelmére elkövetett emberölési kísérlet felbujtójára vonatkozó nyomozás anyagát. Bizonyítani tudják, hogy Portik Tamás adott utasítást a férfi meggyilkolására.

A férfit még 1996. november 13-án az ügető területén érte több lövés, amelynek következtében súlyos, életveszélyes sérülései lettek.

Forrás: Police.hu

A bíróság 2018-ban Tanyi Györgyöt és testvéreit: T. Józsefet és T. Jánost, valamint B. Lászlót jogerősen börtönre ítélte emiatt. 

A bűncselekmény hátterét és azt, hogy ki adott parancsot a fogathajtó likvidálásra, ami végül nem sikerült, mert L. Csaba túlélte a támadást, csak a mostani nyomozásban sikerült bizonyítani.

Forrás: Police.hu

A fogathajtó annak a Prisztás Józsefnek volt a barátja, akit 1996. november 1-jén a Budapest III. kerületben található Ladik utcában öltek meg, Portik Tamás megbízásából. A KR NNI nyomozásának adatai szerint 

az L. Csaba ellen elkövetett bűncselekmény mögött is Portik Tamás állt, mint felbujtó. 

Forrás: Police.hu

A hajtó elleni merénylet annak az 1996-os év végén kezdődő – Budapesten zajló – leszámolásos jellegű bűncselekmény-sorozatnak az egyik állomása, amelyek közül az elmúlt időszakban több eljárást folytatott és adott át az ügyészségnek a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. Most a T. Pál ellen 1996. november 21-én elkövetett gyilkossági kísérlet felderítésén dolgoznak a nyomozók.