Hatalmas sikere volt a magyaroknak a normandiai partraszállás 75. évfordulójának ünnepségén

Amerikaiak a magyar Li-2-es repülőgép előtt - a csodájára jártak a különleges gépnek.
Vágólapra másolva!
Amikor a szervezők összeállították a normandiai partraszállás 75. évfordulójának ünnepségsorozatát, az a megtiszteltetés érte a magyar Goldtimer Alapítványt, hogy őket is meghívták a rendezvényre. Együtt repült kötelékben az amerikai gépekkel a Li-2-es típusú repülőgép, amelyet az alapítvány újított fel, és amelyből ez az egyetlen létezik a világon. „Óriási megtiszteltetés volt, hogy mi is repülhettünk a kötelékben azon az ünnepségen, amelyet az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Donald Trump is végignézett" – mondta Hajdú Károly - vagy ahogy mindenki ismeri: "Fedő" -, a Goldtimer Alapítvány alapítója, akivel a rendezvényről és a Li-2-es sikeréről beszélgettünk.
Vágólapra másolva!

A Goldtimer Alapítványt – és a Li-2-est – a normandiai partraszállás 70. évfordulójára is meghívták. A csapat már akkor nagyon jól szerepelt, a gépről az ejtőernyős ugrások szinte száz százalékban sikeresek voltak. Így meghívást kaptak a 75. évfordulóra is.

Hajdú Károly „Fedő", a Goldtimer Alapítvány alapítója azt mondta: a Li-2-es típusú gépen 1997-től 2001-ig dolgoztak. Negyvenezer óra van benne, és persze sokmillió forint.

Hajdú Károly "Fedő", a Goldtimer Alapítvány alapítója, mögötte a világ egyetlen Li-2-es repülőgépe Fotó: Talán Csaba


Ugyanez volt június 2-át Duxfordban is, amikor az egyetlen Li-2-es leszállt – a fedélzetén öt magyar: három pilóta és két szerelő. Mindenki a csodájára járt a különleges repülőgépnek.

Amerikaiak a magyar Li-2-es repülőgép előtt - a csodájára jártak a különleges gépnek forrás: Hajdú Károly "Fedő"


„Külföldön hihetetlenül értékelik, hogy a Li-2-esből ez az egyetlenegy van már csak a világon, az is Magyarországon. Az amerikaiak sorban jöttek hozzánk, hogy megcsodálják a gépet. Belülről is megnézték, és nagyon csodálkoztak, hogy minden eredeti orosz benne – kivéve persze a GPS-t és az azonosító jeladót"

– mondta Hajdú Károly.

Duxfordban kezdték a felkészülést a június 6-i, a normandiai partraszállás 75. évfordulójára rendezett hivatalos ünnepségre.

„A duxfordi repülőtér a második világháború óta érintetlenül maradt meg, így lényegében állandó múzeumként működik. Négy hangárban a régi repülőgépeket restaurálják, az emberek pedig nézhetik a munkát. Ide érkeztek meg az amerikai gépek is – összesen 15-en, nagyjából 40-50 óra repülés után. Május 10-én indultak az Egyesült Államokból."

Duxfordban az első napokban gyakorlatoztak, hogy mire elérkezik a bemutató, tökéletesen végrehajtsák a feladatot. A normandiai ünnepségen ugyanis több ország vezetője is jelen volt, például Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke.

Az ünnepség előtt nagyon sokan nézték meg a magyar Li-2-est - a gép ablakából készült a fotó Forrás: Hajdú Károly "Fedő'

„Még Angliában gyakoroltuk az ejtőernyős ugratásokat, persze, közönség előtt. Ezenkívül a kötelékrepülést is gyakorolni kellett, hogy tökéletesen végrehajtsuk a feladatot június 6-án Normandiában. Aztán június 5-én kötelékben átrepültünk a La Manche csatornán – lényegében végigjátszottuk a normandiai partraszállást. A Dakota-kötelék fölött második világháborús Mustang és Spitfire vadászgépek repültek, védve a köteléket. Fantasztikus érzés volt" – mondta a Goldtimer Alapítvány alapítója.

Mindenki eredeti, 1944-es egyenruhát kapott – ebben kellett végrehajtani a feladatokat.

A magyar csapat a normandiai partraszállás 75. évfordulójának emlékező repülése előtt. Forrás: Hajdú Károly "Fedő"

„Már az ünnepség előtt 3 hónappal el kellett küldeni a rendezvény szervezőinek a résztvevők méreteit. Amikor odaértünk, mindenki megkapta az eredeti egyenruhát. Hihetetlen volt, még a ruhákon a cipzárt is ugyanaz a cipzárgyár készítette, amelyik 1944-ben. Az a gyár ugyanis még mindig működik. Erre is figyeltek a szervezők. Június 5-én tehát Duxfordból átrepültünk Normandiába a kötelékkel. Ekkor már a Li-2-es tele volt ejtőernyőssel. A gépből kiugrottak, majd leszálltunk Caen-ben."

Ejtőernyősök a Li-2-esben a normandiai partraszállás 75. évfordulójának rendezvényén Forrás: Hajdú Károly "Fedő"


Az ünnepélyes megemlékező repülés június 6-án volt a normandiai Omaha Beachen – amelyre megérkezett Donald Trump is, az Egyesült Államok elnöke. Erre a repülésre hívta meg az amerikai kötelék a magyar Li-2-est, és egy svájci DC-3-as repülőgépet, ami hatalmas megtiszteltetés

- mondta Hajdú Károly.

Repülés kötelékben - a fotó a Li-2-esből készült Forrás: Hajdú Károly "Fedő'

„Az esti televíziós közvetítésen láttuk, hogy amikor megjelent a mi kötelékünk, hatalmas ováció volt a parton. Nagyon megható volt."

Az Egyesült Államok elnökének érkezése miatt persze nagyon szigorúak voltak a biztonsági intézkedések.


„A Dakota-csapatnak - amelyhez mi is tartoztunk – volt egy hangárja, ahol összegyűltünk. Innen kellett menni az eligazításokra. Aznap jött egy ember az amerikai katonai rendészettől, lényegében ő volt a biztonsági főnök. Egyenként vizsgáltak át minket – az útleveleket, személyi igazolványokat már napokkal korábban le kellett adni. A hangár előtt volt egy guruló, ahol a repülők gurulnak, azon pedig egy fehér csík. A biztonsági főnök azt mondta: azon a fehér vonalon kívül tilos menni. Eredetileg még a hangárból sem akartak minket kiengedni, amikor Donald Trump érkezett, de az amerikaiak azt kérték, hogy legalább a vonalig hadd mehessenek ki, hogy lássák, ahogyan landol az elnöki gép. Végül ezt megengedték. Amíg a repülőtéren volt Donald Trump, addig sehová nem lehetett menni, még a büfébe sem. A repülőtérről pedig nem lehetett bemenni a városba a fő útvonalon, ahol egyébként negyedóra alatt beért az ember, hanem egy sokkal hosszabb kerülőt kellett tenni."

A magyar csapat a normandiai partraszállás 75. évfordulójának ünnepsége előtt a Li-2-es előtt Forrás: Hajdú Károly 'Fedő''

Aztán elkezdődött az emlékrepülés - kötelékben - és az ejtőernyősök bemutatója.

"A világ minden tájáról érkezett hagyományőrzők voltak az ejtőernyősök. Ők is 1944-es egyenruhában voltak, az arcukat bekenték, a sisakjukon álca volt, mint akkor, 1944-ben. Pontosan úgy néztek ki. 300 méterről ugrott ki háromszor 19 ejtőernyős a Li-2-esből."

A Goldtimer Alapítvány alapítója végig videózott az eseményen. A negyvenperces felvételből vágtunk egy rövid ízelítőt.


Az Omaha Beach központi ünnepsége után egy normandiai falu - Lessay - fölött - is elrepült egy hármas kötelék, amelyben a Li-2-es is részt vett.

„Fentről úgy tűnt, hogy legfeljebb néhány százan lakhatnak abban a faluban, de volt repülőtere. Ott is tettünk egy kört, és leszálltunk. Majd háromszor újra felszálltunk a másik két géppel együtt, és minden felszálláskor ejtőernyősök ugrottak a gépekből. Hatalmas tömeg volt a repülőtéren, és óriási sikere volt a bemutatónak."

"Ami számunkra is óriási élmény volt, hogy áthúzott a település fölött a Patrouille de France is. Óriási élmény volt. Ez a franciák leghíresebb sugárhajtású bemutatórepülőgép-köteléke. Fantasztikus volt, hogy ezt a kis normandiai falut, amely híres lehetett '44-ben, ennyi repülőgép meglátogatta."


Hajdú Károly, „Fedő" azt mondta: nemcsak a Li-2-esnek volt hatalmas sikere, de ők is megcsodáltak különleges repülőgépeket.

A magyar csapat is megnézett különleges külföldi gépeket Forrás: Hajdú Károly "Fedő'


„Ott volt Csang Kaj-Sek gépe is. Hihetetlen volt látni azt a repülőgépet. Belülről miden mahagóni, csupa luxus, ilyet még életemben nem láttam."

Az ünnepségsorozat végén mindenkinek megköszönték a részvételt, és hogy hibátlanul hajtották végre a feladatot.

Hajdú Károly "Fedő", a Goldtimer Alapítvány alapítója fotó: Talán Csaba

„Büszke vagyok arra, hogy elvittük oda is a magyar repülés hírnevét. Nagyon sokan megcsodálták a Li-2-est. Érdeklődtek, hogy milyen oldtimer repülőink vannak még. De nagyon sokan már eleve úgy jöttek, hogy tudták, milyen más, különleges repülőink vannak. Sokan azt is tudták, hogy a Li-2-es egy Liszunov-gép, amelyből egyetlenegy van a világon. Volt egy angol csapat Duxfordban, amely kifejezetten azért utazott oda, hogy megnézze a Li-2-est. Az angol, az amerikai és a francia média is nagyon sokat foglalkozott ezzel az ünnepséggel, így büszkék vagyunk arra, hogy jó hírét vittük a magyar repülésnek" – hangsúlyozta Hajdú Károly.