Nevetséges, ahogy a DK és Kálmán Olga hazudoztak

Kálmán Olga sajtótájékoztató 2019 június 27-én, DK központi iroda
Vágólapra másolva!
Mozgalmasan kezdődött a Keménymag legújabb adása. A Hír TV műsorában Apáti Bence megsértődött, mert nem kapott meghívót a felvételre, Dezse Balázs pedig hiába mondta azt, hogy ő a többség, az ellenzéki előválasztáson nem sikerült győznie. Igaz, el sem indult. De a legnagyobb hangsúly természetesen azon a röhejes DK-s performanszon volt, amiben a saját jelöltjükkel, Kálmán Olgával egymásra licitálva hazudoztak az elbukott választás után.
Vágólapra másolva!

A kezdő jelenetsor egy könnyed utalás volt arra az ellenzéki, előválasztásnak hívott roncsderbire, aminek egyik legnevetségesebb epizódjaként Kálmán Olga tévés műsorvezetőnek, a Gyurcsány-féle DK főpolgármester-jelöltjének sikerült jóformán 4 hét alatt megsemmisülnie politikailag.

A balliberális választás után külön megmosolyogtató mozzanat volt, amikor Gréczy Zsolt, a baloldali párt frakciószóvivője és maga Kálmán Olga is összevissza magyarázták, hogy végső soron miért is nem jelent meg a közös ellenzéki sajtótájékoztatón Gyurcsánynak, a bukott szocialista miniszterelnöknek a jelöltje.

Gréczy azt mondta a kameráknak, miszerint a DK, a műsorvezető és stábja kicsit későn értesült arról, hogy ez a sajtótájékoztató egy közös sajtótájékoztató. Kálmán Olga szerinte az aktivistáival töltötte a bukás napjának délutánját, és ebből kifolyólag nem volt megfelelő az öltözéke, emiatt pedig nem ért volna oda a közös ellenzéki kabaréműsorra.

Ehhez képest egy későbbi sajtótájékoztatón megkérdezték Kálmán Olgától, hogy vajon azért nem ment el a közös sajtótájékoztatóra, mert összeomlott az ellenzéki előválasztás eredményétől?

Erre meglehetősen furcsán reagált a korábbi álobjektív műsorvezető, rendkívül kínos módon kezd el nevetni, hirtelen szavakat sem találva, tekintetét mintha a földre szegezné, mint amikor valakinek rejtegetnivalója van.

Mindenesetre kijelentette, hogy többször is ellenőrizte a belső kommunikációban, hogy ő nézett-e el valamit, mert az szerinte túl gyanús lett volna, ha a kommunikációs igazgató és Gyurcsány is mind elnézték volna az eseményt. Mint mondta, az utolsó kör-e-mailekben végig arról volt szó, hogy a jelölő pártok este hatkor saját szervezésben várják az eredményt.

Kálmán Olga június 27-i sajtótájékoztatón a DK központi irodájában Forrás: Origo

Apáti Bence, a Magyar Nemzet főmunkatársa a műsorban ezzel kapcsolatban elmondta, hogy láthattuk, hogy hazudoznak. Arra is emlékeztetett, hogy

időközben kikerült egy üzenetváltás, amin látható, hogy Kálmán Olgának bizony szóltak a közös sajtótájékoztatóról. Még az is látszik, hogy a DK bukott főpolgármester-jelöltje láttamozta azt a bizonyos üzenet, és válaszolt rá azzal, hogy „ok".

Tehát leokézta, értette, felfogta.

Az is kiderült később, hogy a szavazás utolsó napján már viszonylag korán elkezdték számlálni a voksokat, és körülbelül délután 2 óra tájékán már szivárogtak bizonyos eredmények, amiből lehetett következtetni a végeredményre.

Kálmán Olga pedig korábbi kollégájának,

Rónai Egonnak bevallotta, hogy azt a bizonyos „Gratula-videót" már délután 2-3 körül felvette,

tehát már akkor tudta, hogy vereséget szenvedett a pályaalkalmatlan zuglói polgármestertől, Karácsony Gergelytől.

Ezt azt jelenti, hogy Kálmán Olga kora délután már rég otthon volt, magyarán még a sajátjai között sem várta meg a hivatalos eredményt.

Többek között erről is szó esett a műsorban, ahol többi vendéggel kivesézték például azt is, hogy Cseh Katalin, a Momentum újdonsült EP-képviselője egy amerikai abortuszklinika javára kezdett adománygyűjtésbe születésnapja alkalmából.

Jeszenszky Zsolt politikai hobbista szerint az a klinika, amelynek az EP-képviselő adakozott, egy rendkívül álságos szervezet, amelynek egyik legfontosabb célkitűzése az abortusz minél szélesebb körben való támogatása. Dezse Balázs, a PestiSrácok.hu újságírója felhívta rá a figyelmet, hogy a klinika nem csupán magzatokat öl meg, hanem a kivett testrészeket el is adják, ezzel a szervkereskedelmet is támogatva.

Apáti Bence rámutatott:

Szóba került az ellenzéki sajtó szándékos politikai hangulatkeltése is, amikor a rendszerváltás 30. évfordulójára, a Terror Háza Múzeum megbízásából készített rövidfilmet kormánypropagandának állították be, ugyanis kereken 5 másodpercre feltűnik benne a fiatal Orbán Viktor, Magyarország jelenlegi miniszterelnöke. Ráadásul Orbán Viktornak abból a beszédéből vettek ki részletet, amit egyébként eddig kivétel nélkül mindig dicsértek az ellenzéki médiában is.

Dezse Balázs arra is emlékeztetett, hogy 2008-ban például akkori miniszterelnökként Gyurcsány Ferenc persze kimehetett személyesen a Volt Fesztiválra nyílt propagandát folytatni. Elődje, Medgyessy Péter pedig a Szigetre ment ki.

A teljes adást itt nézheti meg: