Nem fékezett, még gázt is adott a baleset előtt a Dózsa György úti gázoló

M Richárd tárgyalása
Vágólapra másolva!
M. Richárd, a Dózsa György úti gázoló átesett a szívműtéten, és a rehabilitáción is túl van, így ma megjelent a budapesti bíróságon. A férfi a műtétje miatt szabadulhatott a börtönből februárban, azóta Budapesten és Pest megyében szabadon mozoghatott. Az ügyészség többek között halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja a férfit. Ma tanúmeghallgatásokkal folytatódott a tárgyalás.
Vágólapra másolva!

M. Richárd 2017 májusában a megengedett sebesség közel háromszorosával hajtott a Dózsa György úton, majd nekihajtott egy Citroennek.

A balesetben ketten meghaltak, többen megsérültek.

A mai tárgyalásra a férfi egyedül jött, gyalog. Fehér ing és farmernadrág volt rajta. A tárgyalás előtt az Origó helyszínen lévő tudósítójának azt mondta,

nem tudja, hogy szabadlábon maradhat-e, vagy visszakerül a börtönbe, és azt is elárulta, hogy a szívműtét miatt hetente kontrollra kell járnia, de egyre jobban van.

A bíróság folyosója tele volt a tárgyalás előtt, nagy sajtóérdeklődés övezte M. Richárd tárgyalását.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

A vádlottak padjának két szélére, egymástól távol ült le M. Richárd és a Citroen sofőrje. A bírónő először M. Richárd korábbi vallomását olvasta fel, erre az időre a másodrendű vádlottat, vagyis a Citroen sofőrjét kiküldték a teremből. Mindenki csendben hallgatta a szavait. Az egyik áldozat hozzátartozója viszont sűrűn a fejéhez kapott és a fejét csóválta.

M. Richárd annyival módosította a vallomását, hogy a baleset előtt nem fékezett, hanem gázt adott, vagyis bevallotta, hogy még gyorsított is.

Később a Citroen sofőrjének vallomását is felolvasták, amit ő fenntartott.

Ezek után rövid szünet következett, aztán a teremben ülő érdeklődők közül néhányan már nem jöttek vissza a tárgyalóterembe, ahol egy műszaki szakértő meghallgatásával folytatódott a tárgyalás. Különböző felvételeket mutatott, amelyeken jól látszódott, hogy

M. Richárd a Mercedesével mennyivel gyorsabban hajtott a többi autónál. Olyan volt, mintha azok csak álltak volna.

A szakértő arra utalt, hogy nem volt nagyon nehéz dolga. Azt mondta, egyes felvételek „jól vizsgálhatóvá” tették az ügyet, és az autókon látható sérülések is egyértelműek voltak. Az is elhangzott, hogy M. Richárd Mercedesének nem voltak féknyomai, de a szakértő szerint ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem fékezett.

Ennek ellenére M. Richárd elismerte, hogy gázt adott.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

M. Richárd kérdést is feltett a szakértőnek, ugyanis szerinte az autóba épített GPS mérte a sebességét, és az nem mért 81 kilométer/óránál többet, a legalacsonyabb érték pedig 41 kilométer/óra volt a baleset előtt. Ezt a szakértő is megerősítette az iratokból felolvasva, de azt is hozzátette, hogy ez a GPS csak percenként mér.

A felvételek alapján végzett számítások kimutatták, hogy M. Richárd 115-140 közötti sebességgel hajtott közvetlenül a baleset előtt.

Eltört, vagy nem tört el M. Richárd bokája?

Egy hosszabb szünet után annak az orvosszakértőnek a meghallgatásával folytatódott a tárgyalás, akit a védelem idézett be. Szerintük a szakértői véleménnyel ellentétben M. Richárdnak 8 napon túl gyógyuló sérülései keletkeztek a baleset miatt.

A bírónő felolvasta az orvosszakértő korábbi megállapításait, amiket a szakértő fenntartott. Elhangzott, hogy a baleset után megvizsgálták a férfit. Bár a vérében nem találtak kábítószerre utaló jelet, a vizeletében kimutatták a kokain bomlásának anyagát.

Ez azt jelenti, hogy a baleset előtt 24-72 órával kokainozhatott M. Richárd, de ez már nem volt hatással a vezetési képességeire.

M. Richárd azt mondta, stabil csigolyatörése lett, amit nem kellett műteni, és a bokája is eltört a balesetben, de ő saját felelősségre eljött a kórházból. Emiatt rosszul gyógyult meg a lába, és most nem mozog mobilan a bokája. A szakértő azt reagálta, hogy

felmerült ugyan a csigolyatörés lehetősége, de ezt nem igazolták.

A törött bokával kapcsolatban arra kérte a bíróságot, hogy szerezzék be a felvételeket, mert így látatlanban nem lehet véleménye róla.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

„Biztos, hogy 100 kilométer/óra felett ment”

A bíróság egy olyan tanút is meghallgatott, aki a baleset idején a Citroen mögött haladt.

– mondta a férfi a bíróság előtt. Hozzátette, hogy egyszer csak feltűnt, és biztos, hogy többel hajtott, mint 100 kilométer/óra.

Ahogy korábban megírtuk, M. Richárd 2017 májusában a Dózsa György úton haladt, amikor összeütközött egy szabálytalanul elé kanyarodó Citroennel.

A Citroen egyik utasa a helyszínen, a másik pedig a kórházban meghalt, az autó sofőrje életveszélyesen megsérült.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

M. Richárd a balesetet megelőző napokban kokainozott, a karambol idején pedig jogosítványa sem volt.

A férfit az eset után letartóztatták, sokáig volt rácsok mögött, de idén februárban kiengedték a börtönből, mert komoly szívműtéten esett át. Ezek után már nem kellett nyomkövetőt hordania, és szabadon mozoghatott Pest megyében és Budapesten is.

Nem ez volt az első ügye

M. Richárd 2015-ben egy német rendszámú BMW-vel leszorított az útról egy biciklist, aki ezért ráütött a kocsijára. Erre ő elévágott a társával, és ezt ordította a biciklisnek:

Ezek után belerúgott a biciklisbe, a társa pedig megütötte az arcán.

Forrás: Origo

Ugyanakkor volt ennél súlyosabb ügye is. 2006-ban 8 évre ítélték a kecskeméti maffiaperben a bűnszervezet katonájaként.

A banda tagjai drogkereskedelemmel, prostitúcióval és védelmi pénzek beszedésével foglalkoztak.

Amikor 2004-ben elfogták őket, éppen egy rivális bandával akartak leszámolni.

A Dózsa György úti gázolással kapcsolatban indított per július 5-ei tárgyalása 14 órakor befejeződött. Legközelebb szeptemberben állhat bíró elé M. Richárd, aki szabadon elhagyhatta a tárgyalótermet.